Honlapunkon a Diagnózis c. televíziós regionális egészségügyi magazin adásait tekinthetik meg. A műsor új adással két hetenként jelentkezik. Oldalunkon azonban találhatnak további egészségügyi témájú cikkeket, betegtájékoztató videókat, híreket, szakrendeléseket, sőt, Németh György karikatúrista rajzos betegtájékoztatását is. Megtekinthetik műsorunk történetét, célkitűzését, eredményeit. Kellemes időtöltést kívánnak Önöknek a „Diagnózis” munkatársai.
2011. 06.02-án ünnepelte a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi
Biológiai Kutatóközpontja az intézet alapításának 40. évfordulóját. Az
ebből az alkalomból tartott ünnepségen jelen volt Pálinkás József, a MTA
elnöke és Dudits Dénes alelnök is.
Rövidhír:
A
Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja május 24-én
ünnepelte azÁpolók Nemzetközi Napját