|
Az alattomos ellenség. Megbúva, lopakodva közelít, és mikor észrevesszük, már késő. De hogyan védekezzünk mégis? Ennek a gyakori betegségnek világítjuk meg főbb pontjait segítve Önnek elkerülni, javítani, vele élni.
Mit nevezünk
magasvérnyomásnak? Általánosan elfogadott szabályok szerint,
megegyezés alapján normális az a vérnyomás,
ami felnőtt emberben, ülő helyzetben, szívmagasságban
lévő mandzsetta és vérnyomásmérő
esetén 140/90 Hgmm alatt van. Akármelyik érték
magasabb ennél, magasvérnyomásról
beszélünk. (16 éves korig a normális
vérnyomás ennél alacsonyabb)
Vérnyomás-
magas vérnyomás
Vérünk megfelelő keringtetését
ereinkben a szív és az erek megfelelő ellenállása
biztosítja. Megfelelően csak a kettő tényező
összehangolt egységével működik.
A szív nagy nyomással kilöki a vért
az erekbe, ezzel az érrendszer artériás (verőeres)
végén időszakosan magas nyomást hoz
létre. Érrendszerünk másik, azaz a vénás
végén a nyomás viszonylag alacsony. Ez a
nyomáskülönbség biztosítja, hogy
vérünk az artériás végtől
eljusson a vénás véghez, ezzel elszállítva
szöveteinknek a szükséges tápanyagokat,
oxigént, és elszállítsa onnan a felesleges
salakanyagokat, szén- dioxidot.
A vérnyomást
az érrendszer magas nyomású, artériás
felén mérjük A mérés lényege,
hogy egy mandzsettát a kar (esetleg a láb) köré
tekerve, abban a klegmagasabb, érben uralkodó nyomásnál
magasabb nyomást hozunk létre. Ezzel a vér
keringését megszűntetjük. A mandzsetta
leengedésével, azaz a nyomás csökkentésével
egyszer csak elérjük azt az értéket,
amikor a mandzsetta nyomása már kisebb mint az érben
a szívlökés által okozott legmagasabb
nyomás, és így a vér a szívciklus
elején át tud áramolni a mandzsdetta alatti
érszakaszon. Ezt magunkon az ér lüktetéseként
érzékeljük, míg fülhallgatóval
határozott surranó hangot hallunk. Ez a systoles,
bemondásnál a per előtti érték.
Tovább engedve a mandzsettát elérjük
azt a nyomásértéket, amikor már a
szívciklus egész ideje alatt magasabb a nyomás
az érben, mint a mandzsettában, tehát a vér
útja állandóan szabad. Ez a diastoles, bemondásnál
a per utáni („per”) érték. Ekkor az ér
lüktetése abbamarad, fülhallgatóval a
hang megszűnik.
Magasvérnyomás
mint népbetegség
A magasvérnyomás
betegség (orvosi szaknyelven hypertonia) szinte mindenki
számára ismerős, nincs olyan család,
ahol ne fordulna elő. Ezt az ismerettséget támasztják
alá számtalan tanulmány is. Statisztika alapján
a mai hazai társadalom 10-15%-a érintett, de ez
az arány az életkor elrehaladtával egyre
nő, és a 65 év feletti korosztályban
minden második, 75 év felett már háromból
két embernek magasabb az alap vérnyomása
a még egészségesnek tekintett értéknél.
A fenti nagy aránnyal
szemben azonban vannak szerencsésebbnek mondható
népességek is a földön. Példának
okáért Kenyában még 60 év felé
is szinte ismeretlen ez a betegség.
Mi lehet ennek
a különbségenk az oka? Mik a következményei?
Milyen lehetőségünk van a kivédésére?
Hogyan kezelhető? Egyáltalán mit tekintünk
normál értéknek? Mindezen kérdésekre
próbálunk összefoglaló választ
adni, felgöngyölíteni a betegség minden
tulajdonságát kiindulástól kezdve
a kezelésen keresztül, az elhanyagolt magasvérnyomás
szövődményéig.
Magasvérnyomás
a meglapuló ellenség
A vérnyomás emelkedése
általában alattomos módon, fokozatosan kezdődik.
A klinikailag már hypertoniában szenvedő
beteg legtöbbször későn, több évvel
a kezdet után „veszi” észre, hogy valami nincs rendben.
Leggyakoribb idnító jel lehet a hirtelen vérnyomáskiugrás
(fejfájásm, ájulás, szádülés,
hányás kíséretében), fejfájás,
terheléskor jelentkező nehézlégzés,
szívdobogás, látászavar, vagy valamilyen
szövődmény fellépte. A szövődmények
kialakulás pedig már visszafordíthatatlan
állapotnak felel meg. A magas vérnyomás terhet
jelent a szívnek, növeli oxigén igényét,
csökkenti vérellátását, ezzel
szívinfarktushoz, szívritmuszavarhoz, tüdőödémához
vezet. Emellett károsítja a vesét, veseelégtelenséget
okozva, az agyat, agyvérzést okozva, az ereket,
arterioosclerozist okozva. Mindezen szövődmények
elkerülése érdekében 40 éves
kora után, amennyiben családjában előfordul
magasvéenyomás, úgy már előbb
is rendszeressen ellenőriztesse vérnyomását! Dr. Babai László általános orvos |