|
Elfogadhatatlan a kórházi gyermekosztályok felszámolásának terve |
|
|
|
Elfogadhatatlannak
tartja Pest megye közgyűlése, hogy a megyében kórházi
gyermekosztályokat számoljanak fel; a tervek megvalósítása 64 ágy
megszűnését vonná maga után, ehelyett viszont az ágyak számának
növelése lenne indokolt - közölte a testület alelnöke csütörtökön az
MTI-vel.
Sinkovicz László
elmondta: Pest megyében a fővárosból kitelepülők és az ország más
részeiből ideköltözők nyomán folyamatosan növekszik a lélekszám,
jelenleg 1,3 millióan laknak itt, és sok közöttük a fiatal, gyerekes
család.
Ezért is érthetetlen számukra, hogy a közép-magyarországi régióban,
amely Budapestből és Pest megyéből tevődik össze, s amelyben a tervek
szerint összesen 1.040 gyermekágyat kellene megszüntetni, mi indokolja
a megyei kórházakban a gyermekágyak számának csökkentését - tette hozzá.
"A regionális egészségügyi tanács furcsa módon az érintettekkel való
egyeztetés nélkül terjesztette be legutóbbi ülésén az erről a
megszorításról szóló javaslatát" - jegyezte meg.
A megyei önkormányzat kezelésében lévő kerepestarcsai Flór Ferenc
kórházban 30, a törökbálinti tüdőkórházban 20, a budapesti Rókus kórház
szülészetén pedig 14 ágy felszámolásáról lenne szó.
Ráadásul a kerepestarcsai intézmény a kormány által kijelölt súlyponti
kórházak között szerepel, ahol eleve nem a leépítésekről, hanem a
fejlesztésekről kellene szót ejteni - hívta fel rá a figyelmet az
alelnök.
Ugyancsak indokolatlan a Rókus kórház tervbe vett átalakítása, már csak
azért is, mert a közelmúltban ott 320 millió forintos korszerűsítést
hajtottak végre a betegek magasabb színvonalú ellátásának érdekében.
Most a megyei önkormányzat a leépítésekben érintett fővárosi és megyei
intézményekkel szakmai konzultációkat, egyeztető megbeszéléseket
kezdeményez az egyéb osztályokat érintő kórházi leépítésekről, ennek
eredményét pedig a regionális egészségügyi tanács december 13-án
esedékes ülésén vitatják meg - utalt rá Sinkovicz László.
MTI |