|
Ezer forintos vizitdíj annak aki beutaló nélkül jön |
|
|
|
Mától részben változnak a vizitdíj fizetésének szabályai; egyes
munkakörökben dolgozók mentesülnek a díjfizetés alól, bizonyos ellátási
formák igénybevételénél azonban többet, esetenként akár 1000 forintot
is kell majd fizetni. MTI hír.
A törvénymódosítás értelmében ha szolgálatteljesítés során szerzett
sérüléseik következtében szorulnak ellátásra, akkor mentesülnek a
vizitdíj-fizetés alól a Magyar Honvédség tényleges állományába
tartozók, a határőrség, a rendőrség, a hivatásos katasztrófavédelem, a
vám- és pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, a hivatásos
önkormányzati tűzoltóság, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálat
kötelékéhez tartozók és az Országos Mentőszolgálat állományában
dolgozók.
Mentesülnek azok is, akik legalább 30 alkalommal adtak vért, és
ezt igazolni is tudják, illetve nem kell a háromszáz forintot
megfizetni a tüdőszűrő vizsgálatoknál, amennyiben a szűrés a fertőző
betegségek és járványok megelőzése céljából történik.
Szintén nem kell fizetni azoknak a fiatal felnőtteknek, akik ugyan
elmúltak 18 évesek, de nappali alapfokú és középfokú oktatási
intézményben tanulnak, és az ellátást az iskola-egészségügy keretében
veszik igénybe. Ezentúl nem kell kórházi napidíjat fizetni a tartós
orvosi kezelés alatt állóknak, amennyiben alapbetegségükkel
összefüggésben kezelik őket kórházban.
Fontos változás július 1-jétől, hogy hatszáz forintról ezer forintra
emelkedik a vizitdíj mértéke, ha valaki - legyen az gyerek vagy felnőtt
- a szakorvosi ellátást nem ott veszi igénybe, ahova a háziorvos
beutalta, vagy beutaló nélkül keres fel egy adott
járóbeteg-szakrendelést, illetve a 18 év alattiaknak is emelt összegű
díjat kell fizetniük, amennyiben indokolatlanul veszik igénybe az
ügyeleti ellátást.
MTI
|