Kezdőoldal arrow Cikkek, írások arrow Egészségpolitika arrow Önmegsemmisítő pályán az egészségügy
Önmegsemmisítő pályán az egészségügy Nyomtatás E-mail
Értelmetlennek, szakszerűtlennek és törvénytelennek nevezte a kormány egészségügyi reformját Surján László európai parlamenti képviselő vasárnap.
 Az egészségügy "önmegsemmisítő pályára lépett" - mondta az EP-képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, aki azon a konferencián vett részt, amelyet a Nemzeti Fórum rendezett az egészségügyi rendszer átalakításáról Budapesten.
 
A reform pontjait bírálva egyebek között annak a véleményének adott hangot, nem azt kellene törvényben meghatározni, hogy legfeljebb hány kórházi ágy lehet az intézményekben, hanem hogy legalább mennyi.
 
Surján László ugyanakkor egyetért azokkal az elképzelésekkel, hogy bizonyos betegségeket meghatározott központokban gyógyítsanak, illetve, hogy minden állampolgár azonos szolgáltatást kaphasson, lakóhelyétől függetlenül.
 
Kelemen András országgyűlési képviselő a tanácskozáson kiemelte: kapkodó erőszakosság, esztelen bürokrácia jellemzi az egészségügy átalakítását.
A politikus szerint úgy hoz döntéseket a kormány, hogy nem teremti meg a határozatok végrehajtásához szükséges feltételeket.
 
Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerészkamara alelnöke az MTI-nek nyilatkozva megerősítette: Alkotmánybírósághoz fordulnak a parlament által novemberben elfogadott gyógyszer-gazdaságossági és a gyógyszerek patikán kívüli árusítását lehetővé tévő törvények miatt.
 
Lezsák Sándor, a tanácskozást szervező Nemzeti Fórum elnöke a megbeszélésen hangsúlyozta: a konferencia célja azt megakadályozni, hogy ne történjenek "maradandó sérülések" a magyar egészségügyben a rendszer átalakításakor.
 
A Nemzeti Fórum 12 pontban fogalmazta meg egészségüggyel kapcsolatos alapelveit. Ezek között szerepel egyebek mellett az egészségügyi intézmények állami kézben tartása és a hálapénz kiváltása versenyképes bérekkel. Az általános, szolidaritáselvű egészségbiztosítás mellett a Nemzeti Fórum támogatja a kiegészítő biztosítások rendszerét és az egészségpénztárakat. A tömörülés fontos szerepet szán a népegészségügyi programnak is.


MTI

 
< Előző




Activon Bőrgyógyászat Cikkek Hírek OEP Prioritási sorrend: széfektől javul a beteg állapota Sclerosis multiplex Szerkesztői cikkek Teszt anyagcserezavar belgyógyászat bőrgyászat bőrgyógyászat cukorbetegség demcsák egészségpolitika felhívás gyógyszerár győgyszerár hirek hírek kórház neurológia nőgyógyászat pszihiátria sclerosis multiplex szenvedélybetegség szerkesztői szte szívügyeink természetgyőgyászat táplálkozás téplálkozás urológia urológus vastagbél vizitdíj életmód életmódi
Diagnózis YouTube Csatorna

Diagnózis a Facebookon

Kiemelt támogatóink:

Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Convention-Travel
Délmagyarország
Szent István Étterem
Szegedi Biológiai Központ