|
December 2-án 10 órakor a Semmelweis Egyetem Dísztermében
hat orvos a Hippokratész Emlékérem kitüntetést, két újságíró pedig a Magyar
Orvosi Kamara Média Díját vehette át.
A MOK a Hippokratész Emlékérmet 1999-ben alapította azzal
a céllal, hogy a MOK munkájában, kitűzött céljainak elérésében kimagasló
szerepet szerzett MOK-tagokat kitüntesse.
Ebben az évben a kitüntetett orvosok között volt több
évtizedes kimagasló munkájának elismeréseként Dr. Kiss Attila urológus, a
szegedi Kórház – SZTE Urológiai Tanszék -nyugalmazott főorvosa is.
A MOK 1999 májusában alapította a MOK Média Díjat, melyet
minden évben az egészségügyi publicisztika, valamint az egészségügyi
ismeretterjesztés területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó egy-egy
médiaszakember kap meg.
Az egészségügyi publicisztika kategóriájában 2006-ban a MOK
Média Díját Budai Rózsa, a Vas Népe Szerkesztősége újságírója vehette át.
Prof. Dr. Telegdy Gyula, a Szegedi Akadémiai Bizottság
elnökének és Prof. Dr. Vécsei László, a SZTE Neurológiai Klinika vezetőjének
felterjesztése alapján a Magyar Orvosi Kamara kuratóriuma a 2006. évi MOK Média
Díjat egészségügyi ismeretterjesztés kategóriában Szekszárdi Miklósnak, a
„Diagnózis” című regionális egészségügyi magazin szerkesztő-riporterének
ítélte.
A díjakat Dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke adta át. |