Tudok olyan családról, ahol a szülők és a gyerekek is teljes természetességgel sétálgatnak egymás előtt meztelenül, és olyanokról is tudok, ahol szinte senki nem láthatja a másikat ruhátlanul. Szokás és nevelés kérdése, hogy ki mennyit mutat meg a testéből anélkül, hogy zavarban lenne, szégyellené vagy megbotránkoztatna másokat.

A kisbabák nincsenek tudatában meztelenségüknek, első kellemes emlékeik az érintésről egész testükhöz kötődik.Szeretnek ruha nélkül lenni, hiszen ilyenkor semmi sem akadályozza őket a mozgásban. Szeretik, ha megfelelő hőmérsékletű víz éri bőrüket, hiszen ez az anyaméhre emlékezteti őket. Szeretik, ha simogatják őket, ha az anyjuk bőréhez érhetnek, ami meleg, puha, biztonságot nyújtó. Mindannyian hordozunk magunkban ilyen emlékeket, és a felnőttkori intimitás, szeretet megnyilvánulása is a meztelen testhez kötődik. Gondoljunk csak szexuális együttléteink örömforrásaira. Az anya fedetlen mellének látványa, érintése, illata szopási ingert vált ki a csecsemőkből, amit az anya könnyen ki is elégít, amikor megszoptatja a gyermekét. Az első igazi örömforrás tehát az anya testéhez kötődik.

A kicsi szereti nézegetni, megfigyelni szülei testét, összehasonlítani a sajátjával. Ez a kíváncsiság, ha a gyerek eléri a 2,5-3 éves kort, általában izgalommal jár együtt. Gyakran a gyerek nem is érti, hogy miért olyan izgatott és miért nem képes izgalmát lecsillapítani, megszelídíteni. Ezért fontos, hogy a szülő felesleges izgalmaknak ne tegye ki azzal, hogy teret ad a meztelenkedésnek. (Itt a szülő meztelenségére gondolok.) A közvetlen megfigyelés ugyanis nem elégíti ki a kicsi kíváncsiságát, és olyan titkos vágyakat kelthet a gyerekben a szülő iránt, amelyeket nem lehet kielégíteni. A gyerekek ilyenkor kezdenek el érdeklődni a nemi szerveik iránt. Felfedezik a különbségeket a kisfiúk és a kislányok között. Erre szükség is van, hiszen a későbbiekben nemi identitásuk meghatározó része lesz, hogy milyen nemi szervvel rendelkeznek. A háromévesek már biztonsággal tudják, hogy ők kisfiúk vagy kislányok. Kíváncsian nézegetik testvérük vagy óvodás társuk pisilőjét. Ha ilyet látunk, ne szidjuk meg a gyereket, inkább magyarázzuk el neki, miért más az ő szervük, mint a másiké.

A szülők ruhátlansága rejtett kihívást is jelenthet a gyermeknek. A kicsi érdeklődve figyel, különösen akkor, ha a szülő - akár tudattalanul - élvezi, hogy figyelik. Ügyelni kell arra, hogy a gyermek nehogy azt higgye, elvárjuk tőle, hogy vizsgálgasson bennünket. Ha a gyereknek megengedjük, netán odahívjuk, amikor meztelenek vagyunk - fürdünk vagy napozunk -, könnyen lehet, hogy azt gondolja, azért lehet jelen, mert ezzel nekünk szerez örömet. Túlságosan felizgulhat, összezavarodhat, reménytelen képzetek rabjává válhat. Ez persze nem jeleni azt, hogy sosem láthatnak minket ruha nélkül. Tudomásul kell vennünk, hogy a gyerekek kíváncsiak az emberi testre, különösen a szüleikére és a másik nemére. Kíváncsiságukért nem szabad őket megróni vagy elítélni, csupán nem kell mindent kielégíteni. Azt gondolom, megengedhető, hogy a gyerek nézegesse a szüleit, például zuhanyozás vagy öltözködés közben - ha a szülőnek ez a viselkedés különben természetes -, de semmiképpen se bátorítsuk ezt a viselkedését. Esetleg, ha kérdez valamit, arra - de csak arra! - válaszoljunk, de jegyezzük meg: úgy tűnik, ő nagyon kíváncsi erre-arra.

Összehasonlítósdi

Különösen hároméves kortól fordul a gyerekek érdeklődése a másik nem felé. A fiúk ebben az életkorban versenytársnak, riválisnak tekinti az apát az anya kegyeiért folytatott "küzdelemben". Indulatát, amit a riválisa - apja - iránt érez, a gyermek az apjának tulajdonítja, és ezért félni kezd tőle. Attól fél, hogy az apja megfosztja a nemi szervétől. A pszichológia ezt kasztrációs félelemnek nevezi. (Ekkor még az is felmerül a fiúkban, hogy a kislányoknak azért nincs péniszük, mert levágták nekik.) A szakasz végére a fiú azonosul apjával, és magába építi annak tulajdonságait. Ezzel csökken a szorongása is.

Elindul tehát az azonos nemű szülővel való azonosulási vágy és ennek nyomán az összehasonlítási vágy is. A fiúgyerek már felfedezi, hogy neki is pénisze van és az apjának is, de azt is, hogy nem ugyanúgy néz ki: az apjáé nagyobb és szőrös. Az összehasonlításban szerzett tapasztalat ellenséges érzéseket válthat ki az apa iránt, hiszen rivalizálásra kényszeríti a gyereket. Kénytelen elfogadni, hogy alul maradt. A megoldás az azonosulás: Én is fiú vagyok, és ha megnövök, férfi leszek. Ugyanez megtörténik anya és lánya között, csak egy kicsit másként. A lányok kicsit irigylik a fiúkat, apjukat "értékes szervükért" - "péniszirigységnek" hívjuk ezt az érzést -, ezért ők is megkísérlik az apával való azonosulást, de mivel nem sikerülhet, az anyával fognak azonosulni. Mivel tehát ezt az életkort különösen jellemzi az ellenkező nemű szülőre való vágy megjelenése és az azonos nemű szülővel való rivalizálás, nem szerencsés még a testi különbségekre is felhívni a gyerekek figyelmét vagy kitenni őket annak, hogy ezzel folyamatosan szembesüljenek.

Mit tegyünk?
Nem gondolom, hogy a szülőknek csak azért, mert gyermekük van, meg kellene változtatniuk a szokásaikat. Ha eddig nyitott ajtónál szerettek fürödni vagy fürdőruha nélkül napozni, nem feltétlen kell ezen változtatnia. Azonban, ha azt látják, hogy a gyermeküket túlságosan érdekli testük vagy izgalomba jön, és nagyon leköti a figyelmét a meztelen test látványa, ne tegyük ki őket ennek a helyzetnek. Kíváncsiságukat természetesen ismerjük el, s életkoruknak megfelelően magyarázzuk el a felnőttek és a gyerekek teste közötti különbségeket vagy a fiúk és a lányok közötti eltéréseket.
Használjunk képeskönyvet, amit gyerekeknek készítettek, s az ő szintjükön magyarázzuk el a dolgokat. Ne támadjuk vagy gátoljuk tehát az érdeklődésüket, csak tanítsuk meg arra, hogy nézés és tapintás helyett szavakkal fejezzék ki a kíváncsiságukat. Tehát beszéljünk róla, ha kérdez - de csak arról, amire kíváncsi, és mindig az ő szintjén -, hiszen ez azt is jelenti, hogy megbízik bennünk, s tőlünk várja a választ.

Szerző:
Bokor Judit
Forrás: Baba Magazin