Lehet-e egyensúlyt tartani a magánélet és a
munka, szakmai előmenetel között? Mi múlik rajtunk és mi nem? Mit szól
ehhez az egészségünk?
Akár tizenöt éve is kitaposott utakon jártunk,
érettségiztünk, továbbtanultunk, tárt karokkal várt minket a
munkahelyünk. Ma már azonban rengeteg út közül választhatunk. Minden
eddiginél nagyobb sikereket érhetünk el, de nagyobb a kockázata a rossz
lépéseknek is. Megnyugvást adhat, hogy rajtunk is múlik: családi életet
élünk vagy megszakadunk a munkában. Sokaknak azonban kicsúszik kezükből
az irányítás.
A munkaszenvedély (angol szóval: workoholism, vagyis munkalkoholizmus)
probléma mindenütt a fejlett világban. A japánokról tudható, hogy
szorgalmuk a teljesítőképesség határát súrolja. Sok az olyan
munkavállaló, aki szabad elhatározásából hat, olykor hét napot dolgozik
egy héten. Angliában pszichológusok százai foglalkoznak a függőkkel,
több mint hárommillió szenvedélybeteg egészségét és kapcsolatait
rombolja a munkaláz.
Túl sok a csábítás
Bár a probléma kétségkívül jelen van nálunk is, sajnos nem kap ilyen
figyelmet. Egészen más az átlag munkafüggő Nyugaton, mint nálunk. Ott
gyakori, hogy egy üzletember élete során már annyi pénzt keresett, hogy
ha akarná sem tudná elkölteni. A család kiváló életszínvonala ellenére
sem tud azonban leállni, és több időt tölteni a szeretteivel.
Magyarországon azonban a megfeszített munka sokszor valóban csak a
megfelelő boldoguláshoz elegendő. Igaz, sok olyan munkafüggőről tudunk,
aki fix fizetésért dolgozik, tehát nem a rövidtávú bevétel az
alapmotívum.
Bár nálunk a munkafüggők többsége még nem ebből a csoportból kerül ki,
nálunk is kialakult már egy igen jómódú réteg. A rendszerváltás óta
soha nem élvezett gazdagságot kaptunk az életstratégia
megválasztásában. Ám nem tanultuk még meg, hogyan gazdálkodjunk az
energiánkkal. Megszűntek a magától értetődőségek, a nyolctól négyig
tartó műszak, a szerető család ideálképe.
Kiderült, hogy nem is olyan könnyű megtartani az egészséges arányt a
különféle szerepek között, ha szabad kezet kapunk. Ezen emberek
jövedelme már jóval meghaladja fogyasztói igényeit, mégsem tudnak
változtatni életmódjukon. Túl sok a csábítás, a társadalmi nyomás, ami
ez ellen szól.
Munkafüggő lehet abból, aki az élet más területein sikertelen. Lehet,
hogy a társadalmi ingerkeltés (anyagi értékek, autó, ház, nyaralás,
mindenből a legjobb) befolyásolja ilyen módon. Lehet, hogy főnökei
elvárásainak akar erején túl megfelelni.
Az is jellemző, hogy az ilyen emberektől gyermekkorukban magas szintű
teljesítményt vártak el, mindennél többre becsülték a jó iskolai
eredményt.
A nőket munkafüggőségbe hajszolhatja az úgynevezett "üvegplafon"
jelenség is. Az a megfigyelt tény, hogy egy nő - dolgozzon bármely
szférában is - csak egy bizonyos magasságig juthat előre a ranglétrán.
Igaz, sosem mondja senki (ez talán nem is tudatosul), hogy azért nem
nevezik ki középvezetőből felsővezetővé, mert nő.
Mindig van egyéb indok, amiért a munkáltató biztosabb helyen tudja a
céget egy férfi kezében. Sok tehetséges nő gondolja úgy, megkapná a
pozíciót, ha még keményebben dolgozna. Ennek az útnak szintén a
munkabetegség lehet a végállomása.
Értelmetlen áldozatok
Egy pszichológus úgy fogalmazott: minden sikeres vezető beteg. Célozva
arra, hogy a meggyőző siker ma csak óriási egészségi és magánéleti
áldozatok árán érhető el.
Némileg eufemizmus a munkafüggőség megjelenése, hiszen az ebben
szenvedőket valójában nem a munkavágy hajtja, hanem a karrier és a
siker iránti vonzalom. Helyesebb volna tehát karrierfüggőnek,
sikerfüggőnek nevezni őket.
A pénzkereset függetlenedett az anyagi céltól, a pénz csak az
eredményesség mértékegysége lesz, az érte folyó hajsza öncélúvá válik.
Dr. Perczel Tamás egyetemi docens több, az üzleti életben jól ismert
magyar felsővezető pszichológus tanácsadója. Nem egy munkafüggőt kezelt
már. Bár a hozzá fordulók többnyire nem emiatt keresik fel, a probléma
csak a sokadik összetevője egy zaklatott életmódnak.
A pszichológus szerint ahhoz, hogy a mániára koncentráljanak, először
el kell azt fogadtatni az illetővel, aki többnyire vagy nem ismeri el,
hogy függő, vagy úgy véli, nem képes ezen változtatni, mivel státusza
megkívánja a megfeszített munkát. Ahhoz, hogy valaki visszavegyen a
tempóból, először felül kell vizsgálnia megszokott életét. Ez azt is
jelenti, hogy egyes részeit meg kell tagadni.
Ez nem könnyű egy olyan embernek, akinek fontos értéket képvisel a
megbízhatóság, a jó döntés meghozatala minden körülmények között.
A szenvedély mindig tudatos választások következménye, senki nem lesz
munkafüggő csak azért, mert a környezeti nyomás belesodorja.
Bár kétségtelen, egy idő után kialakul a kényszerpálya, és nem könnyű
az egyik pillanatról a másikra visszafordulni a jó ideje helyesnek
ítélt úton.
Mániások
Anikó 38 éves, háztartásbeli, Ferenc, a férje egy multinacionális cég
ügyvezető igazgatója. Két lányuk van, a tízéves Janka és a hatéves
Virág.
Anikó: János munkamániás, kétség sem férhet hozzá. A gyerekek
születésekor azt reméltem, hogy majd több időt töltünk együtt, és igazi
család leszünk végre.
Megvolt ugyan mindenünk, de végül teljesen egyedül neveltem a lányokat,
úgy éreztem magam, mintha egyedülálló anya lennék. Habár ma is én
vigyázok a gyerekekre, segítek a leckében, és minden házimunkát
megcsinálok, bűnösnek érzem magam, ha csak egy kis időt is magamra
szánok, mert tudom, hogy közben Feri milyen keményen dolgozik értünk.
Bár látszólag jól van, aggódom az egészségéért. Igaz, mindig együtt
vacsorázunk, testileg is jól megértjük egymást, de csak a szülinapokra,
esküvőkre megyünk együtt.
Néha azt kívánom: bárcsak hívna egy bébiszittert, és azt mondaná:
"Gyere, sétálunk egyet!" De a lányok előbb lesznek felnőttek, minthogy
ez megtörténjen. A múltkor a jó bizonyítványért megígérte nekik, elvisz
minket egy velencei vakációra. De olyan óvatosan mondta...
Nem vagyok benne biztos, hogy komolyan hisz benne. Nem hiszem, hogy képes lenne valaha is leállni.
Megszállottak
Ferenc: Elismerem, megszállott vagyok, ha a munkáról van szó. Nyolckor
kezdek, hét előtt nem érek haza. Néha még később, attól függ, menynyi a
feladat.
Hat napot vagyok bent egy héten, szombat délután végzek. Vasárnap
viszont mindig otthon vagyok. Igaz, egész nap csak alszom, hogy
kipihenjem a hetet. A lányok sokszor kérnek, menjek el megnézni a
táncórájukat.
"Tudjátok, hogy dolgoznom kell" - mondom, és lelkiismeret-furdalásom
van. De azzal nyugtatom magam, mindezt értük teszem. Különben nem
lehetne nagy kertünk, videónk, számítógépes játékaink, nem járhatnának
a legjobb iskolába.
A nagy tervem egy saját céget alapítani. Be akarom bizonyítani, hogy
képes vagyok rá. Akkor majd visszaveszek a tempóból, és Anikóval mesés
életünk lesz.
Farizeus módon viszonyulunk ehhez a függőségi típushoz, hiszen a
munkafüggő szűk környezetén és önmagán kívül nem árt senkinek, sőt,
hasznot termel a társadalomnak.
Ez a szenvedély - az alkohollal, droggal ellentétben - nem egyértelműen káros.
Ha valaki negyvenéves korára belepusztul a stresszbe és a fizikai kimerültségbe, nem betegnek, hanem hősnek tartjuk.
A munka becsülete elkendőzi a valódi problémát. Warr angol pszichológus a munkát a vitaminszükséglethez hasonlította.
Rámutatott, hogy bár mindkettő jótékony hatású, túlzásba vitt
alkalmazása már méregként hathat. Viszonylagos tehát, hogy problémának
nevezhetjük-e. De tény, hogy ezeknek az embereknek más életterületei
általában kiüresednek.
Nincs recept, nem meghatározható, mi a kevés munka, és mi az, ami már valóban túl sok.
Határátlépés
Egy biztos: átléptünk egy határt, ha azt érezzük, hogy már nem tudjuk
megkülönböztetni állásunk betöltőjét attól, akik valaha voltunk.
Önálló személyiségből egy függő eszköz, alkalmazott lettünk.
Ezt észre kell vennünk, különben előfordulhat, hogy a feszültség betegség formájában figyelmeztet.
Pszichénk - ha nem is tudatosan - így védekezik az erőnkön felüli megterheléssel szemben, és kényszerít ki némi pihenőidőt.
Megfigyelhetjük, hogy sokan, akik állásukban megszokták a stressz jelenlétét, szabadidejükben sem tudnak meglenni nélküle.
Ezért gyakori, hogy egy menedzser ahelyett, hogy egész vasárnap egy
könyvbe temetkezne kedves felesége oldalán, ejtőernyőzni vagy sziklát
mászni jár, és egyik partnert a másik után "fogyasztja".
A stressz nem feltétlen negatív fogalom, kontrollált formában nagyon is
szükségünk van rá. Alkotó energiát biztosít, teljesítményre sarkall.
Tartsuk hát kordában!
Szerző:
Kempf Zita Forrás: Anyák Lapja
Cikkek, írások 
