Asztmakontroll – felejtse el a betegséget!
2010. május 4-e az Asztma Világnapja, amely az idei évben az asztmakontrollra helyezi a hangsúlyt. Az Asztma Világnapját szervező GINA nemcsak jelentős nemzetközi kampánnyal hívja fel a betegek figyelmét arra, hogy az asztma kezelhető és megfelelő életmóddal kordában tartható, hanem bemutatja a legfrissebb, laikusoknak szóló asztmakontroll irányelveket tartalmazó dokumentumait. A dedikált nap alkalmából a Magyar Tüdőgyógyászok Társasága sajtóközleményt bocsát ki, amelyben magyarul is bemutatja a nemzetközi ajánlásokat.
Asztma Világnap 2010 – „Az asztma kontrollálható!”
2010. május 4-e az Asztma Világnapja, amelynek
idén a legfontosabb üzenete: „Az asztma kontrollálható!” A dedikált
napot a Globális Kezdeményezés az Asztmáért szervezet (Global Initiative
for Asthma - GINA) szervezi meg minden évben 1998 óta. Akkor mintegy 35
ország vett részt az első asztma találkozón, mára pedig szinte az egész
világon események sorát tartják május 4-én. Az Asztma Világnap
legfontosabb célja az asztmára vonatkozó ismeretek tudatosítása, az
asztma ellátás javítása az egész világon a különböző egészségügyi
szervezetek közreműködésével. Minden évben a GINA választja ki azt a
témát, ami az adott világnap fő üzenete és eköré szervezik a kampányt és
a különböző eseményeket. Az idei esztendőben szintén egy pozitív
üzeneten van a hangsúly, amellyel a GINA azt szeretné elérni, hogy
50%-kal csökkenjen az asztmások kórházi kezelése az elkövetkező öt
évben. Ha valaki tudatosan odafigyel a betegségére, betartja az orvosa
utasításait, rendszeresen jár szakorvoshoz akkor kicsi a valószínűsége,
hogy a hirtelen fellépő rohamok, vagy súlyos állapotromlás miatt
kórházba kerülne.
Magyarországon
egyre több asztmás szorul kórházi kezelésre
Az
hörgők, légutak és tüdő krónikus betegsége, az asztma a világontöbb,
mint 300 millió embert érint, és sajnos ez a leggyakoribb krónikus
betegség a gyermekek körében. Az asztma tipikus fejlett országokbeli
probléma, ahol a légszennyezettség, a különféle allergén anyagok
elterjedése miatt egyre többen válnak beteggé. Ugyanakkor a kis és
középjövedelmű országokban, az aluldiagnosztizálás és az egészségügyi
rendszerek fejletlensége miatt még ma is sok-sok ezer asztmás haláleset
fordul elő. Magyarországon a szénanáthás és az asztmás betegek száma tíz
év alatt több mint háromszorosára emelkedett, napjainkban ők adják a
tüdőgondozók látogatóinak közel háromnegyedét. Magyarországon jelenleg a
223 ezer asztmával kezelt beteget tartanak nyilván. Nálunk is ez az
egyik leggyakoribb gyermekkori krónikus betegség, amely azonban
kialakulhat felnőttkorban is. Az asztmás megbetegedések száma, illetve a
kórházban eltöltött napok száma évek óta folyamatosan növekszik. Ezzel
kapcsolatban Dr. Somfay Attila, a Magyar Tüdőgyógyászok Társaságának
elnöke elmondta: „Nagyon fontos az idei Asztma Világnap üzenete, hiszen
Magyarországon sajnos egyre több a beteg, ráadásul egyre többen
szorulnak kórházi kezelésre. Holott az asztma egy olyan krónikus
betegség, ami megfelelő kezeléssel és életmóddal abszolút
kontrollálható. Ha egy asztmás beteg odafigyel az életvitelére és
folyamatosan szedi a gyógyszereit, akkor az életminősége az egészséges
emberekéhez hasonlóvá válik. Ha azonban allergén anyagok közelében
tartózkodik, vagy meg-megszakítja a gyógyszeres kezelést, akkor súlyos
rohamok is kialakulhatnak.”
Mit
jelent az asztma kontroll?
A GINA az idei
évben az Asztma Világnapján publikálja legújabb irányelveit, amelyek az
asztma kontrollra épülnek. Külön tájékoztató anyagokat adtak ki,
amelyben pontosan meghatározzák, hogy egy asztmás beteg mikor tekinthető
hatékonyan kezelt, azaz kontrollált asztmásnak. Ha egy asztmás beteg
megfelelően kontrollálja a betegségét, akkor el tudja látni a
feladatait, iskolába és munkába jár, nem esik nehezére a fizikai
aktivitás, a torna és a normál sporttevékenységek sem. A nappalait és az
éjszakáit nem zavarják meg az asztma tünetei és a legritkább esetben
jelentkezik nála roham. Emiatt nem szorul kórházi kezelésre és
sürgősségi ellátásra. Nincs szüksége azonnali rohamoldó gyógyszerekre,
ellenben olyan folyamatos kezelést kap, amely személyre szabottan a
mellékhatások kiiktatásával biztosítják számára a megfelelő életvitelt. A
folyamatos asztmakontroll megteremtéséhez csak néhány egyszerű lépést
kell tennie a betegeknek. Egyrészt folyamatosan szednie kell az
asztmatünetek kezelésére szolgáló, orvos által felírt gyógyszereket. A
betegeknek ismerniük kell, hogy milyen allergén anyagok és milyen
élethelyzetek válthatják ki a rohamokat, és kerülnie kell azokat.
Mindemellett évente 2-3 alkalommal akkor is el kell mennie
felülvizsgálatra, akkor is, ha nincsenek.
Asztma kisokos
Az asztma a tüdő
krónikus gyulladásos betegsége, és kiújuló – zihálással,
fulladásérzéssel, mellkasi feszüléssel és köhögéssel járó –, rendszerint
éjszaka jelentkező rohamokkal jár. Hosszú távon a nem megfelelően
kontrollállt asztma a légutaktartós károsodásához vezethet. A betegnél
roham idején légszomj és zihálás alakul ki, amelyek eltérő súlyossággal
és gyakorisággal jelentkezhetnek. A tünetek naponta több alkalommal is
előjöhetnek, másoknál hetente vagy súlyos fizikai aktivitás, esetleg
éjszaka, alvás közben jelentkeznek. Az asztmás roham alatt a hörgők és a
légcső megduzzad, így a légutak szűkülnek, ezzel akadályozva a levegő
ki- és beáramlását. Az időszakos asztma tünetei gyakran okoznak
álmatlanságot, nappali fáradékonyságot, csökkentik a fizikai aktivitás
szintjét, a betegnek távol kell maradnia az iskolától vagy a
munkahelyétől. Az asztma kialakulásának alapvető okai még nem teljesen
ismertek. A legerősebb kockázati tényező a genetikai hajlam és
környezeti behatások együttes megjelenése: a belélegzett káros anyagok
és részecskék allergiás reakciókat válthatnak ki, vagy irritálják a
légutakat, súlyos esetben pedig kialakulhat az asztma. Az allergén
lehet: beltéri (pl. háziporatkák ágynemű, szőnyeg, kitömött bútorokat, a
környezetszennyezés és a kedvtelésből tartott állatok szőre), kültéri
(pl. pollenek és penészgombák), dohányfüst, légszennyezés. Az asztmás
rohamot kiválthatja fokozott fizikai aktivitás, a szokatlanul hideg
levegő, de szélsőséges érzelmi állapot is. Bár az asztma nem
gyógyítható, a folyamatos gyógyszeres kezelés segíthet a megfelelő
életminőség kialakításában.
Kapcsolódó anyagok:
|