AIDS teszthez kötné az MDF a magyar vízumot Nyomtatás E-mail

A Magyar Demokrata Fórum elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben az elmúlt évben minden eddiginél több HIV-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, egyre kevesebb figyelem és pénz jut felvilágosításra és szűrésre. Egy felelős kormányzatnak „betegségpolitika” helyett „egészségpolitiká”-ban kell gondolkodnia - véli Pettkó András MDF-s országgyűlési képviselő. Szerinte a katasztrófa-elhárítás helyett mielőbb meg kell találnia a politikai választ a betegség terjedésének megállítására. 

 

Az MDF ezt szem előtt tartva dolgozta ki több lábon álló AIDS-megelőző programját, és azt javasolja a kormánynak, hogy készítsenek el minél hamarabb egy új Nemzeti AIDS Stratégiát gyakorlati szakemberek véleménye és tapasztalatai alapján, amely végrehajtható és melyhez megfelelő költségkeretet rendelnek - jelentette be mai sajtótájékoztatóján Pettkó András.

Az MDF-s országgyűlési képviselő emlékeztetett: 2007-ben – az előző évhez képest – 50 százalékkal nőtt a frissen diagnosztizált HIV-fertőzöttek száma. Ebben az évben ez a szám várhatóan emelkedni fog, hiszen a László Kórházban gondozásba kerülő új betegek száma 2008-ban minden eddiginél magasabb - tette hozzá. Szakemberek egybehangzó véleménye szerint a megváltozott szexuális szokások, a felvilágosítás alacsony szintje és a globális migrációs folyamatok miatt Magyarország egyfajta HIV-robbanás előtt áll - hívta fel a figyelmet Pettkó. Hozzátette: egy normális országban az állam kötelessége polgárai egészségének védelmében cselekedni, és ehhez mielőbb meg kell találni a politikai választ a betegség terjedésének megállítására.

A Magyar Demokrata Fórum több lábon álló programot dolgozott ki a HIV-fertőzés megelőzésére. Első lépésként azt javasolják a kormánynak, hogy akik az Európai Unión kívüli országokból érkeznek, és hosszú távú - 90 napnál hosszabb időre szóló - tartózkodási vízumot kérnek, csak negatív AIDS-teszt mellett kaphassák azt meg. 'Dőreség lenne azt gondolnunk, hogy a népességmozgás következtében megnövekedett fertőzési kockázat magától megáll majd a magyar határon. A fertőzésveszélyre már az EU és a Nemzetközi Migrációs Szervezet is felfigyelt, és nagy energiákat mozgósítanak, hogy a közösség határainál feltartóztassák a HIV-fertőzést'.

Második lépésként újra kell gondolni a kockázati csoportok szűrési rendszerét - vélekedik az ellenzéki párt. 'Míg korábban a civil szervezetek az AIDS megelőzésében hatékonyan működtek, mára a támogatásuk drasztikus csökkentése miatt tevékenységük megszűnőben van. Az ÁNTSZ laboratóriumaihoz és a nemibeteg-gondozókhoz forduló kliensek száma viszont aggasztóan csekély, miközben a fertőzöttség rohamosan nő. Idén a szaktárca anyagi támogatása híján már a nagy ifjúsági rendezvényeken, így a Sziget Fesztiválon sem lesz önkéntes orvosok által végzett szűrés, bár szakemberek szerint ez tekinthető a leghatékonyabb módszernek.'

AZ MDF szerint harmadik lépésként új alapokra kell helyezni a felvilágosítást. Szerintük ugyanis ma az iskolásoknak csak töredéke részesül AIDS-felvilágosító programokban, pedig az ismerethiány az egyik fő oka a fiatalok körében gyakorivá vált, védekezés nélküli nemi életnek és az ebből adódó, életre szóló súlyos fertőzéseknek. 'A felvilágosításnak minden korosztályhoz el kell jutnia, hiszen a legfiatalabb HIV-fertőzött 18 év alatti, míg a legidősebb 70 év feletti.'

Pettkó arra is emlékeztetett, hogy a Nemzeti AIDS Bizottság keretében 2004. december 1-jére, az AIDS-világnapra készült el a legutóbbi nemzeti AIDS-stratégia, amely arról híresült el, hogy egyetlen célkitűzését sem hajtották még végre. 'Ezért negyedik lépésként azt javasoljuk a kormánynak, hogy készítsenek egy új Nemzeti AIDS Stratégiát gyakorlati szakemberek véleménye és tapasztalatai alapján, amely végrehajtható, és melyhez megfelelő költségkeretet rendelnek'-zárta terveik felsorolását Pettkó.

[Forrás: OrientPress]

 

 
< Előző   Következő >




Activon Bőrgyógyászat Cikkek Hírek OEP Prioritási sorrend: széfektől javul a beteg állapota Sclerosis multiplex Szerkesztői cikkek Teszt anyagcserezavar belgyógyászat bőrgyászat bőrgyógyászat cukorbetegség demcsák egészségpolitika felhívás gyógyszerár győgyszerár hirek hírek kórház neurológia nőgyógyászat pszihiátria sclerosis multiplex szenvedélybetegség szerkesztői szte szívügyeink természetgyőgyászat táplálkozás téplálkozás urológia urológus vastagbél vizitdíj életmód életmódi
Diagnózis YouTube Csatorna

Diagnózis a Facebookon

Kiemelt támogatóink:

Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Convention-Travel
Délmagyarország
Szent István Étterem
Szegedi Biológiai Központ