Az egészségügy "reformja" elbukott Nyomtatás E-mail
A kórházi funkciók elosztásáról szóló legújabb információk arról tanúskodnak, hogy az egész országra kiterjedő egészségügyi káosz van kialakulóban. Civil szervezetek tragédiától tartanak. MTI közlemény.

Ha a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke kijelenti, hogy tipikus probléma az, hogy olyan intézménybe szerveztek ellátási területet, ahol nincs hozzá ágy, illetve fordítva: ágy ugyan lenne, de a feladat nincs meg hozzá az adott intézményben akkor az nem egyszerűen dilettantizmus, hanem olyan káosz mely emberéletekbe kerülhet. A kialakult helyzetben nem kerülhető meg a felelősség kérdése sem.

Az egészségügy "reformja" elbukott. Ha egy kórházhoz több mint egymillió beteget rendelnek, egy másik kórház neurológiai osztályához egyet se, míg feladatot kaphat egy rég megszüntetett kórházi osztály, akkor csak idő kérdése, hogy a "reform" mikor torkollik tragédiába.

Annak érdekében, hogy ez ne következzék be, azért, hogy a betegek felgyógyuljanak és az ellátásra szoruló betegek élete ne kerülhessen veszélybe, azzal a kéréssel fordulunk a parlamenthez és a kormányhoz, hogy halasszák el az egészségügyi "reformot" és alapvetően, gondolják újra az egészségügyi rendszer átalakítását. Kérjük, hogy csak ezt követően születhessen döntés ágyszámokról, funkciókról, bezárásokról és átalakításokról és kérjük, hogy a jelenlegi helyzet előidézői az új koncepció kidolgozásában ne kapjanak szerepet.

dr. Éger István, Magyar Orvosi Kamara
Hávelné Szatmári Katalin, Magyar Gyógyszerész Kamara
Kubányi Ilona, Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara
Pós Péter, Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége
dr. Szabó Endre, Nagycsaládosok Országos Egyesülete

MTI

 
< Előző   Következő >




Activon Bőrgyógyászat Cikkek Hírek OEP Prioritási sorrend: széfektől javul a beteg állapota Sclerosis multiplex Szerkesztői cikkek Teszt anyagcserezavar belgyógyászat bőrgyászat bőrgyógyászat cukorbetegség demcsák egészségpolitika felhívás gyógyszerár győgyszerár hirek hírek kórház neurológia nőgyógyászat pszihiátria sclerosis multiplex szenvedélybetegség szerkesztői szte szívügyeink természetgyőgyászat táplálkozás téplálkozás urológia urológus vastagbél vizitdíj életmód életmódi
Diagnózis YouTube Csatorna

Diagnózis a Facebookon

Kiemelt támogatóink:

Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Convention-Travel
Délmagyarország
Szent István Étterem
Szegedi Biológiai Központ