|
Butít a TV és a számítógépes játék? |
|
|
|
A tévé és a számítógépes játékok butává teszik a gyermekeket. Erre az eredményre jutott az alsó-szászországi kriminológiai kutatóintézet. A tanulmány szerint a teljesítmény csökkenéséért a dopamin közvetítőanyag felelős, ugyanis ez mindig új boldogságérzést kelt, az előzően tanultakat viszont kioltja.
Azt, hogy közvetítőanyag-e vagy sem, azt a kutatóknak még egyértelműen tisztázniuk kell – mondta a kutatás vezetője. Tény, hogy egyre több gyermek ül, egyre hosszabban a képernyő előtt. A következmények világosak: kevesebb idő jut a házi feladatokra és a tanulásra. Nem szólva a fiatal szemek megterheléséről és a hiányzó mozgásról. Mindenekelőtt a fiúkat szólítja meg a számítógépes játékok világa. Ezzel szemben a lányok az iskolában egyre jobbak lesznek. Így 2003-ban még a fiúk és lányok aránya akik az elemi iskolából középiskolába kerültek 39:61 volt. A 80-as évek végén az arány még kiegyenlített volt.
Megállapítható, hogy a helyes tanulást is meg kell tanulni. Azt tanácsolják, hogy a házi feladatot nem szabad a tévé előtt csinálni. A képek és a hang eltereli a figyelmet.
Bár a feladatot megcsinálják, a tartalmat az agy nem tudja sokáig megjegyezni.
A megoldást ugyancsak nem.
[Forrás: OrientPress]
|