Buzizáson vitatkoznak Budaörsön Nyomtatás E-mail

 Két homofób incidensről is hírt adott csütörtökön a budaörsi polgármester. De ő nem tűri a kisebbségek zaklatását.

A budaörsi önkormányzat által szervezett legutóbbi (2008. június 11-i) közmeghallgatáson egy felszólaló sértegette a homoszexuálisokat, beteg embereknek nevezte őket. "Az ülés vezetőjeként rendre utasítottam őt, majd miután többszöri felszólításomra sem hagyta abba, kivezettettem a teremből" - tudatta közleményben Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester. Az önkormányzat egyik jobboldali képviselője, Káhn János (Fidesz-KDNP), a szociális és egészségügyi bizottság tagja a bizottság legközelebbi ülésén azt kérte, hogy kapjon hivatalos választ: betegek-e a homoszexuálisok?

Az önkormányzat csütörtöki ülésén Szabóné Müller Tímea, az MSZP-frakció vezetője lemondásra szólította fel a képviselőt, mondván, sem a hazai jogrenddel, sem az európai értékrenddel nem fér össze, hogy egy önkormányzati képviselő hivatalos ülésen ilyen provokatív kérdésbe csomagolt kijelentést tegyen. Szabóné egyúttal kérte, hogy frakciótársai határolódjanak el a képviselő megnyilatkozásától. Káhn János válaszában azzal védekezett, hogy ő ebben a kérdésben tájékozatlan ember, és a Fidesz-KDNP frakcióból egyetlen ember sem határolódott el Káhn Jánostól. "Budaörs polgármestereként határozottan leszögezem, hogy magam és frakciótársaim nevében, személyes meggyőződésből és a hatályos törvények szellemében is egyértelműen elhatárolódom Káhn János magatartásától [...] Budaörsön sem eddig, sem ezután nem fogjuk eltűrni és szó nélkül hagyni egyetlen – legyen az nemzeti, etnikai, vallási vagy nemi – kisebbség zaklatását sem" - áll az alkotmányos jogokra hivatkozó polgármesteri közleményben.

Nyílt, nem egészen laikus üzenet Káhn János önkormányzati képviselő úrnak:Tisztelt Képviselő Úr!El kell, hogy keserítsem: tudomásom szerint a homoszexualitás - legalábbis abban az értelemben, ahogy Ön gondolja - a jelenlegi orvostudomány álláspontja szerint nem betegség. Ugyanakkor meg kell, hogy nyugtassam: az azonos neműek iránti vonzódás nem terjed "szellemi fertőzés" útján; azaz, egy homoszexuális demonstrációt látva -melyet egyébként magam is nagyon rossz PR-nak tartok - az Ön gyermekei, unokái nem lesznek homokosok. Kötelességemnek tartom viszont azt is, hogy tovább nyugtalanítsam: bármilyen szigorú heteroszexuális neveltetés ellenére az Ön leszármazottjai esetlegesen vonzódhatnak az azonos neműekhez; ezt ugyanis nem elsősorban a szocializáció, hanem a genetikai adottságok döntik el; s ezen a vonzódáson a legjobb pszichiáter sem tud segíteni, legfeljebb a szülőnek, hogy fogadja el gyermeke másságát...

Engedjen meg viszont, hogy kívülállóként feltegyek én is egy költői kérdést: ennyire jól mennek a dolgok kies hazánkban, hogy a tisztelt képviselő testületnek ez a legfontosabb problémája - egy igencsak elterjedt, ismert vulgáris kiszólást részlegesen idézve: buzi-e vagy, bmeg?Nem tudom, vajon tudja-e, hogy még a múlt század hetvenes éveiben is a heteroszexuálisok közötti orális szexet nemi elferdülésként definiálta az orvostudomány ... ha tetszik érteni, mire célzok: új idők váltják a régit, képviselő úr...Javaslom Önnek beható tanulmányozásra Nagy Sándor, majd Oscar Wilde életét.

Üdvözlettel:

Szekszárdi Miklós
szerkesztő

 
< Előző   Következő >




Activon Bőrgyógyászat Cikkek Hírek OEP Prioritási sorrend: széfektől javul a beteg állapota Sclerosis multiplex Szerkesztői cikkek Teszt anyagcserezavar belgyógyászat bőrgyászat bőrgyógyászat cukorbetegség demcsák egészségpolitika felhívás gyógyszerár győgyszerár hirek hírek kórház neurológia nőgyógyászat pszihiátria sclerosis multiplex szenvedélybetegség szerkesztői szte szívügyeink természetgyőgyászat táplálkozás téplálkozás urológia urológus vastagbél vizitdíj életmód életmódi
Diagnózis YouTube Csatorna

Diagnózis a Facebookon

Kiemelt támogatóink:

Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Convention-Travel
Délmagyarország
Szent István Étterem
Szegedi Biológiai Központ