Kezdőoldal arrow Egészségügyi hírek arrow Cigi helyett bagózzunk?
Cigi helyett bagózzunk? Nyomtatás E-mail

Az Európai Bizottság évek óta próbálja felvenni a harcot a dohányzással. Céljuk a 'füstmentes Európa' létrehozása, ám ehhez meg kell küzdeniük a dohányipar nagyágyúival is. A dohánycégek legújabb ötlete a következő: cigi helyett bevezetnék a bagót, amely nikotint ugyan tartalmaz, ám a füstölgés megszűnne. A probléma csupán annyi, hogy ez a megoldás szintén káros az egészségre.

 

A 80-as évek közepe óta a dohányzás elleni küzdelem az európai egészségpolitika középpontjában áll. A mérleg kijózanító: Európában évente becslések szerint 650 ezren halnak meg és 130 milliárd euró a dohányzás következményeként jelentkező egészségügyi problémák kezelése.
A bagóra 1992 óta kereskedelmi tilalom van EU-szerte. Ezt a nikotintartalmú, sóval és aromákkal vegyített dohányt, amit kis adagokban az ajkak közé dugnak, csak Svédországban forgalmazzák. A skandináv ország 1995. évi EU belépésénél egy kivételes szabályozást vitt keresztül a kereskedelmi tilalom alól, mivel a nedves szájdohány fogyasztása Svédországban már régen elterjedt.

Az előállítók, azzal reklámoznak, hogy a gyártmány egészségesebb, mint a cigaretták és nem károsítják a nemdohányzókat. Arra is utalnak, hogy a dohányzók száma Svédországban, párhuzamosan a 'snus' használatával, ahogyan a bagót nevezik, csökkent. A Swedish Match szerint a svédeknek már csak 17 százaléka cigarettázik. Összehasonlításul: Németországban a lakosság egyharmada dohányzik.

Az ipar befolyása a brüsszeli törvényalkotóra hatásos volt: múlt év októberében az európai képviselők felhívták az Európai Bizottságot, hogy elemezze a snus egészségi kockázatait is. Járjon utána annak a kérdésnek, hogy a bagó forgalmazása hozzá tud-e járulni ahhoz, hogy a cigarettafogyasztást az EU-ban tartósan csökkentse.

Egy a brüsszeli hatóság által megbízott nemzetközi szakértői grémiun nemrég előterjesztette jelentését azzal az eredménnyel, hogy a szájdohány veszélyezteti az egészséget és függővé tesz. Bár a nikotintartalmú drog szopogatása kevésbé károsítja az emberi szerveket, mint a cigarettafogyasztás, mert elesik a tüdőrák kockázata, nem zárja ki azonban, hogy a dohány, amely nikotinon kívül nitrosaminokat, nehézfémeket és aldehideket is tartalmaz, hasnyálmirigyrákot vagy szájrákot okozzon. A snus élvezete a szájüregben is komoly problémákat okozhat. Ehhez jön a szívinfarktus, magas vérnyomás vagy diabétesz egy fokozott kockázata.

A szakértők sem szívesen foglalnak állást amellett, hogy a bagó alkalmas-e leszokási segítségként a dohányzóknak. Hiányoznak a megfelelő bizonyítékok, hiszen a csekély cigarettafogyasztás Svédországban lehet a sikeres dohányzás elleni kampány eredménye is.

Az orvosok is szkeptikusak, mivel a snus nikotintartalma kétszer olyan magas, mint a gyógyszerjogilag vizsgált nikotinpótló termékeké, állapította meg az Európai Orvosok Állandó Bizottságának elnökhelyettese. Ő attól tart, hogy a szájdohány legalizálása új nikotinfüggőséget kelt, ahelyett, hogy a dohányzókat leszoktassa a cigarettafogyasztásról.

[Forrás: OrientPress]

 
< Előző   Következő >




Advertisement
Activon Bőrgyógyászat Cikkek Hírek OEP Prioritási sorrend: széfektől javul a beteg állapota Sclerosis multiplex Szerkesztői cikkek Teszt anyagcserezavar belgyógyászat bőrgyászat bőrgyógyászat cukorbetegség demcsák egészségpolitika felhívás gyógyszerár győgyszerár hirek hírek kórház neurológia nőgyógyászat pszihiátria sclerosis multiplex szenvedélybetegség szerkesztői szte szívügyeink természetgyőgyászat táplálkozás téplálkozás urológia urológus vastagbél vizitdíj életmód életmódi
Diagnózis YouTube Csatorna

Diagnózis a Facebookon

Kiemelt támogatóink:

Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Convention-Travel
Délmagyarország
Szent István Étterem
Szegedi Biológiai Központ