Kezdőoldal arrow Egészségügyi hírek arrow Harc a fogyatékosokért
Harc a fogyatékosokért Nyomtatás E-mail
Az ENSZ tagállamai egyezményt fogadtak el, melyben egyebek mellett arra kötelezik magukat, hogy megfelelő intézkedéseket tesznek, amivel az épületek, utak, szállítóeszközök, iskolák, lakóhelyek, egészségügyi intézmények és munkahelyek a fogyatékos emberek számára akadálymentesen hozzáférhetők lesznek.

 

 

Az egyezmény április elejével fogadták el, és május végén lép hatályba. Soha ezelőtt nem volt olyan dokumentum, amelyben a fogyatékos emberek jogait ilyen szerteágazóan megfogalmazta volna.

A német szövetségi kormány delegációja New Yorkban aláírta a „fogyatékos emberek jogainak védelméről való nemzetközi egyezményt”, de még nem ratifikálták.
Az aláírással azonban Németország kötelezte magát, hogy az egyezményt ratifikálja is és hogy az egyes jogokat, amelyek a konvenció szövegében szabályozva vannak, átveszi a német jogba. Mivel ez még nem történt meg, Robert Antretter, a fogyatékos emberek életsegélyének elnöke felhívta a törvényalkotót, hogy a ratifikálási folyamatot indítsa meg.

[Forrás: OrientPress/Ärzte Zeitung]

 
< Előző   Következő >




Akciós újság és katalógus egy helyen, egyszerűen!
Activon Bőrgyógyászat Cikkek Hírek OEP Prioritási sorrend: széfektől javul a beteg állapota Sclerosis multiplex Szerkesztői cikkek Teszt anyagcserezavar belgyógyászat bőrgyászat bőrgyógyászat cukorbetegség demcsák egészségpolitika felhívás gyógyszerár győgyszerár hirek hírek kórház neurológia nőgyógyászat pszihiátria sclerosis multiplex szenvedélybetegség szerkesztői szte szívügyeink természetgyőgyászat táplálkozás téplálkozás urológia urológus vastagbél vizitdíj életmód életmódi
Diagnózis YouTube Csatorna

Diagnózis a Facebookon

Kiemelt támogatóink:

Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Convention-Travel
Délmagyarország
Szent István Étterem
Szegedi Biológiai Központ