Hatvani kórház: elküldik a dolgozók negyedét Nyomtatás E-mail
Százharminc egészségügyi dolgozó elbocsátását tervezik a mintegy 600 embert foglalkoztató hatvani kórházban - adta hírül keddi számában a Heves Megyei Hírlap.
A magánvállalkozás által, kft.-ként működtetett intézmény főorvosa az egészségügyi reform nyomán életbe lépő megszorításokkal, az ellátási terület szűkülésével és az ágyszámcsökkentéssel indokolta a megyei napilapnak a tervezett lépést. A lap úgy értesült, hogy az intézkedés a műszaki és adminisztrációs alkalmazottak, valamint szakdolgozók mellett orvosokat is érint. Első lépésként máris 29 dolgozóval, közöttük hat orvossal közölték az intézmény vezetői, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. Dolecsek Miklós, az orvosi kamara helyi elnöke szerint elkeserítő az intézményben a hangulat. Ő úgy tudja, hogy összesen 12 orvost érint a leépítés - közli az újság.

A hatvani önkormányzat egyébként 2006 augusztus végén döntött arról, hogy a HospInvest Zrt. kaphatja meg az akkor 375 ágyas, csaknem 600 dolgozót foglalkoztató kórház működtetési jogát. Erre azt követően került sor, hogy egyedüliként a HospInvest tett ajánlatot, miközben szerződésben vállalta, hogy mintegy 300 millió forintos fejlesztést hajt végre a szolgáltatás területén, illetve megkezdi az épületek korszerűsítését. A cég 2006. november 1-től vette át az intézmény működtetését. Ekkor az önkormányzati intézmény megszűnt, és azóta kft.-ként működik a kórház.

MTI
 
< Előző   Következő >




Activon Bőrgyógyászat Cikkek Hírek OEP Prioritási sorrend: széfektől javul a beteg állapota Sclerosis multiplex Szerkesztői cikkek Teszt anyagcserezavar belgyógyászat bőrgyászat bőrgyógyászat cukorbetegség demcsák egészségpolitika felhívás gyógyszerár győgyszerár hirek hírek kórház neurológia nőgyógyászat pszihiátria sclerosis multiplex szenvedélybetegség szerkesztői szte szívügyeink természetgyőgyászat táplálkozás téplálkozás urológia urológus vastagbél vizitdíj életmód életmódi
Diagnózis YouTube Csatorna

Diagnózis a Facebookon

Kiemelt támogatóink:

Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Convention-Travel
Délmagyarország
Szent István Étterem
Szegedi Biológiai Központ