Kezdőoldal arrow Egészségügyi hírek arrow Házastársa okozza az agyvérzését?
Házastársa okozza az agyvérzését? Nyomtatás E-mail

Szignifikánsan nő az agyvérzés illetve a stroke kockázata azoknál, akiknek házastársa dohányzik, még akkor is, ha maga a páciens egyáltalán nem füstölög - állítják angol kutatók.

 

A Harvard Egyetem kutatói összesen több, mint 16,000, 50 év feletti embert vizsgált, kilenc éven keresztül. A tudósok arra jutottak, hogy egyes nemdohányzók esetében a stroke-veszélye 72 százalékkal megnőtt.

Azt eddig is tudtuk, milyen veszélyei vannak a dohányzásnak agyvérzés illetve stroke szempontjából, ám eddig kevesebben szenteltek figyelmet a passzív dohányosokra leselkedő rizikónak.

A dolognak az a pikantériája, hogy az Egyesült Királyságban bevezetett szigorú dohányzási tilalom megjelenése óta sokan inkább otthonaikban gyújtanak rá gyakrabban, ami növeli a házastársak illetve partnerek által passzívan belélegzett füst mennyiségét.

Íme a kutatás eredményei: aki soha nem dohányzott, de dohányossal él együtt, annak a stroke kockázata 42 százalékkal nőtt. Azok, akik korábban hódoltak eme szenvedélynek, ám évek óta abbahagyták, ez a szám még ijesztőbb: ők még magasabb, 72 százalékos kockázati tényezővel számolhatnak. Annak természetesen semmilyen negatív hozadéka nincs, ha házastársunk korábban dohányos volt.

Az eredményeket mindenesetere érdemes megfontolni, még a nem-dohányzóknak is: a passzív dohányosok majdnem kétszer akkora veszélynek vannak kitéve stroke szempontjából, mint szerencsésebb társaik, akiknek nem egy füstölgő házastárs jutott. Csak aztán nehogy válás legyen a vége...

[Forrás: OrientPress]

 

 
< Előző   Következő >




Activon Bőrgyógyászat Cikkek Hírek OEP Prioritási sorrend: széfektől javul a beteg állapota Sclerosis multiplex Szerkesztői cikkek Teszt anyagcserezavar belgyógyászat bőrgyászat bőrgyógyászat cukorbetegség demcsák egészségpolitika felhívás gyógyszerár győgyszerár hirek hírek kórház neurológia nőgyógyászat pszihiátria sclerosis multiplex szenvedélybetegség szerkesztői szte szívügyeink természetgyőgyászat táplálkozás téplálkozás urológia urológus vastagbél vizitdíj életmód életmódi
Diagnózis YouTube Csatorna

Diagnózis a Facebookon

Kiemelt támogatóink:

Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Convention-Travel
Délmagyarország
Szent István Étterem
Szegedi Biológiai Központ