|
Helyi
népszavazás kezdeményezésére is kész a szegedi Fidesz, hogy
megakadályozza a város egészségügyi ellátórendszerének privatizációját
- jelentette ki Oláh János, a párt helyi elnöke szerdán, a csongrádi
megyeszékhelyen. MTI hír.
"Lebukott a szocialista, szabad demokrata városvezetés kórház és
rendelőintézet privatizációs biznisze, egyértelműen bizonyítást nyert
az, hogy el akarják adni a kórházat és a rendelőintézetet" - mondta a
politikus sajtótájékoztatóján.
Oláh János szerint a városvezetés "két lépcsős privatizációt" tervez.
Az egészségügyi intézmények működtetését előbb pályázaton kívánja
átadni az egyetemnek, majd ezután magánosítani kívánják azokat.
A politikus úgy véli, a privatizációs szándékot bizonyítja, hogy az
intézmények működtetését nem feladat-ellátási szerződés keretében adja
át az önkormányzat az egyetemnek, hanem pályázatot ír ki.
A város ellenszolgáltatás nélkül is átadhatta volna az egyetemnek az
intézmények működtetését, de ebben az esetben ezt nem lehetne
továbbadni. Pályázat esetén azonban az egyetem "minden korlátozás
nélkül továbbadhatja" az intézmények működtetését - hangsúlyozta az
elnök.
Az önkormányzat a "szocialista privatizációs gyakorlatnak" megfelelően
előbb több milliárd forintért felújította a kórházat és a
rendelőintézetet, majd bebizonyítják, hogy nem működik hatékonyan,
ezért magánosítani kell - közölte a politikus.
Oláh János elmondta, a Fidesz módosító indítványt nyújtott be, ahhoz a
közgyűlési előterjesztéshez, amely a város egészségügyi
ellátórendszerének működtetésére kiírandó pályázatról szól, amennyiben
azt nem fogadják el, helyi népszavazást kezdeményeznek.
MTI
A szerkesztő megjegyzése: kórházprivatizációval kapcsolatban nekünk, szegedieknek kellene a legjobban hallgatnunk... vagy most már csak a szépre emlékezünk?
|