|
Tíz májrákos beteg közül
kilencnek olyan évek óta fennálló májbetegsége van, amelynek
rendszeres ultrahangos ellenőrzésével időben fel lehetne fedezni
a rákos elfajulást. A májrákos betegek jelentős része ma mégis
túl későn, rossz életkilátásokkal kerül orvoshoz. Ezen az
aggasztó helyzeten volt hivatott változtatni az a sajtókampány,
amelynek lezárását a Hepatitis Világnapján tartották
Budapesten.
–
Magyarországon
a májrák a legalattomosabb daganatos betegségek egyike, tüneteket
ugyanis csak már előrehaladott állapotban okoz. Évenként
körülbelül ezren halnak meg a betegségben. Az esetek 60-70
százalékában hepatitisz C fertőzötteknél, 20 százalékban az
alkoholos eredetű májzsugorból alakul ki a daganat, a harmadik
leggyakoribb kockázat pedig a hepatitis B – jelentette ki prof.
dr. Bodoky György, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT)
tiszteletbeli elnöke, majd hozzátette: a betegek egy jelentős
része olyan késői stádiumban kerül orvoshoz, hogy szinte már
esélytelen a gyógyulás, pedig a betegség korai szakaszában akár
egy műtét is elegendő lehet ahhoz, hogy végleg legyőzzük a
rákot. A kockázatot növelő betegségek megelőzése, illetve
kezelése mellett a rizikócsoport tagjainak rendszeres, ultrahangos
vizsgálatával is sokat léphetnénk előre a májrák elleni
harcban.
Strommer Szilvia, a Magyar
Rákellenes Liga Lelkisegély-szolgálatának vezetője elmondta: a
betegszervezeteknek részt kell vállalniuk abban is, hogy a ma még
nem ismert betegek minél előbb ellátásban részesüljenek, ezért
is álltak a májrák kockázatát a lakosság előtt feltáró
médiakampány mellé. A Rákellenes Liga 2011-ben programsorozatot
is hirdetett, hogy rávilágítson az alkoholfogyasztás és a
rosszindulatú daganatok közötti összefüggésekre: országszerte
mintegy negyven helyszínen szerveztek programokat, előadásokat,
vetélkedőket, diákok százait is bevonva a tudatformálásba.
–
Rémisztően
hangzik, de sok ezer ember él közöttünk, akiknek már most
rosszindulatú daganat van a szervezetében, csak
még nem tud róla, s túl későn is fogja megtudni. Ezen kell
változtatni – jelentette ki B. Papp László, a kampány
programmenedzsere, a Rákgyógyítás magazin szerkesztője.
Hozzátette: a hirdetések nélküli betegtájékoztatást folytató
www.rakgyogyitas.hu
portál és a Rákgyógyítás magazin azért állt a
kontrollvizsgálatokra ösztönző társadalmi kampány mellé, mert
a rák elleni harcnak része az is, hogy a potenciális betegeket még
akkor eljussanak orvoshoz, amikor a doktorok még tudnak segíteni.
–
A
betegségek megelőzésére vonatkozó ismeretek terjesztése sajátos
kommunikációt igényel mind az orvosok, mind a betegek vagy a
társadalom egyes rétegei felé. A helyzet javulása csak úgy
érhető el, ha az egészségügyi rendszer érintett képviselői és
a kommunikációs hálózat összehangoltan működik együtt –
vélekedett dr. Gerhard Waltl, a májrákról szóló társadalmi
kampányt támogató Bayer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
Hangsúlyozta: a gyógyszeriparnak nemcsak az orvosi kezelésekben,
hanem a betegségek megelőzésében is fontos szerepe van.
–
A zsűrinek
29, számos műfajban alkotott pályamunkából kellett azt a hármat
kiválasztania, amelyet jutalommal is díjazhatott. Elismerésünk
azonban valamennyi kollégánknak szól, akik munkájukkal részesei
lettek a társadalmi kampánynak – fogalmazott Nógrádi Tóth
Erzsébet, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének
egészségügyi szakosztályvezetője.
Az írott sajtó kategóriában
a szombathelyi Tersztyánszky Krisztina, a Vas Népe című megyei
napilap munkatársának írását díjazták. A rádióriportok
alkotói közül P. Kiss Zsuzsa, a Magyar Rádió Napközben című
műsorának szerkesztője vehetett át elismerést, míg a televíziós
munkák sorából Varga Zoltán, a Gyula TV szerkesztő-riporterének
összeállítása kapott jutalmat.
További
információ:
B. Papp László
programmenedzser
(06-30)
261-8789
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
|