|
"Két-három hónap alatt összeomlik az egészségügyi rendszer" |
|
|
|
Nyugdíjazását kérte a Pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények
főigazgatója Dr. Vajda János. Elmondása szerint azért döntött így, mert
nem kíván részt venni abban a "betegellenes őrületben", mely
egészségügyi reform címszó alatt zajlik.
A főigazgató azt mondja: a mostani rendszer két-három hónap alatt
biztosan összeomlik, hiszen a volumenkorlát miatt nincs lehetőség a
legkisebb pozitív elmozdulásra sem. A reform miatt a műtétek sorban
maradnak el, miközben a kórházi ágyak üresen állnak és nőnek a
várólisták. Hozzátette: az utolsó csepp a pohárban az volt amikor
néhány napja kiderült: 450 beosztottja közül több mint 100-nak nincs
érvényes biztosítása. Ez szerinte azért is érthetetlen, mert
közalkalmazotti fizetésükből az APEH automatikusan vonja a TB
járulékot.
Pécs szocialista polgármestere Dr. Fodor László
pszichiátert nevezte ki a főigazgató utódjának. Fodor László Gyurcsány Ferenc
miniszterelnök és Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter
baráti köréhez tartozik, pécsi tanulóéveik alatt együtt dolgoztak az
egyetem KISZ-szervezetében.
hirtv.hu
|