|
A bagoly típusú egyetemisták (akik későn fekszenek és későn kelnek) alvási szokásaik miatt gyakrabban szenvednek alvási gondoktól, és tanulási nehézségektől, mint a pacsirta típusúak (a korán fekvők, korán kelők) - derült ki egy, a SLEEP 2008 elnevezésű alvásgyógyászati konferencián ismertetett kutatási anyagból.
A bagoly típusú emberek átlagosan kevesebbet alszanak hét közben, majd a kihagyott alvást a hétvégéken pótolják. A szakértők szerint emiatt a későn fekvő, későn kelő tanulóknak külön alvási tréningeket kellene tartani, amelyek során segítenének nekik a helyes alvásrutin kialakításában, és az alváshiány miatt kialakult tanulási gondok leküzdésében.
A kutatás során Dr. Ana A. Gomes (Aveiro Egyetem, Portugália) és kollegái 1654 egyetemi tanuló alvási szokásait vizsgálták meg. A résztvevőknek különböző kérdéseket tettek fel alvási szokásaikról: mikor fekszenek, mennyit alszanak, milyen az alvás minősége?
Az eredmények szerint a bagoly típusú tanulók jóval kevesebbet alszanak hét közben-a korán kezdődő tanítási órák miatt - amit aztán hétvégén próbálnak kompenzálni. Ez folyamatos alvási és tanulási gondokhoz vezethet. 'Az adatok alapján egyértelmű, hogy a későn fekvő, későn kelő tanulók jelentős hátrányban vannak a pacsirta típusúakkal szemben, akiknek nem okoznak gondot a korai órák - nyilatkozta Dr. Gomes - Emiatt kívánatos lenne, ha az oktatási intézmények minden egyes tanítási órára nevezetnének egy később kezdődő alternatívát is, ezzel segítve a tanulók munkáját.'
Fiatal felnőttek és felnőttek számára a napi ajánlott alvásmennyiség 7-8 óra.
Az Amerikai Alvásgyógyászati Akadémia az alábbi tanácsokkal szolgál a megfelelő alvásrutin kialakításához:
-következetesen minden nap azonos időben feküdjünk le, és keljünk fel,
-nyugodt, tiszta levegőjű szobában aludjunk,
-kerüljük a koffeintartalmú ételeket/italokat lefekvés előtt,
-ne töltsük egész éjszakánkat tanulással, próbáljuk úgy beosztani a napunkat, hogy mindig legyen idő az alvásra,
-a tévét és számítógépet száműzzük a hálószobából,
-ne feküdjünk le éhesen, de kerüljük a nagy étkezéseket lefekvés előtt,
-kerüljük a megerőltető testedzést hat órával a lefekvés előtt,
-alvászavarok esetén keressük fel kezelőorvosunkat.
[Forrás: OrientPress,medipress.hu]
|