Kinek üzlet az egészségügy? Nyomtatás E-mail
A szocialisták paktumot kötöttek a szabaddemokratákkal, melynek lényege: megmaradhat a Gyurcsány-kormány, cserébe viszont az SZDSZ ráteheti a kezét az egészségbiztosítási pénztárban levő milliárdokra - jelentette ki Horváth Zsolt vasárnapi sajtótájékoztatóján.

A hírek arról is szóltak, hogy megegyeztek a felügyelő bizottság összetételében, illetve egy cégvezetője lesz majd a pénztáraknak, akit a kissebségi tulajdonos jelöl. Joggal feltételezhető, hogy a pénztárak felügyelő bizottságaiba jelölendő három kormánydelegált közül az egészségügyi tárca küldötte a kisebbségi tulajdonosokkal fog szavazni, így bármilyen döntést 4:2 arányban el lehet fogadtatni. A korábbi elképzelés szerint a pénztárak irányítását két vezető látta volna el, addig - a rendelkezésre álló információk szerint - a paktumot követően az a javaslat, hogy a vezetőt a kisebbségi tulajdonos jelölheti. Feltételezhető, ha a törvény elkészítésekor egyeztetettek az üzleti biztosítókkal, akkor nyilván egyeztetni fognak a személy delegálása előtt is. Ha ez így történik, akkor a kissebségi tulajdonos minden jogot megkap, jobb helyzetbe kerül a paktum után, mint előtte volt - figyelmeztetett a politikus.

Kinek üzlet az egészségbiztosítás privatizálása? - tette fel a kérdést az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának tagja. Egészen bizonyosan nem üzlet a járulékot befizető embereknek - jegyezte meg. Kifejtette: a járulékot az állampolgárok arra fizetik be, hogy őket meggyógyítsák, nem arra, hogy a - benyújtott törvényjavaslat szerint 1100 milliárdos kasszanagysággal számolva - körülbelül 22 milliárdot profitként, és a működés megemelkedett költségein keresztül további 22 milliárdot kivegyenek. Ez a pénz elveszik az egészségügyi ellátásból - hívta fel a figyelmet Horváth Zsolt, hozzátéve: az egészségügy privatizálása nem üzlet a betegeknek sem, mert ennyivel kevesebbet költenek rájuk. A politikus figyelmeztetett: mindenhol a világon, ahol versengő üzleti biztosítók nyújtják az egészségbiztosítást, ott 1-2 éven belül ki tudták válogatni azokat a betegeket, akik túl nagy kockázatot jelentenek számukra, és ezek az emberek többnyire kevesebb ellátást kapnak, vagy kiszorulnak a rendszerből. Ez a veszély fenyegeti Magyarországot is - szögezte le. A politikus hangsúlyozta: az üzleti biztosítók költségminimalizálásra törekednek, míg a jól működő egészségügyi rendszerekben az egészségben eltöltött életévek nyeresége a cél. A képviselő arról is beszélt, hogy az egészségügyben dolgozóknak sem érdeke a magánosítás, mert költségeket csökkenteni már kizárólag a munkaerő további leépítésével és a bérek lefaragásával lehet.

A politikus közölte: ez a paktum jó a kormánynak, hiszen hatalomban maradhat, és jó a pénzügyi befektetőnek is, hiszen akaratát érvényesíteni tudja, és jó mindazoknak, akik bábáskodnak e törvényjavaslat körül bábáskodtak. Ez utóbbi kapcsán megemlítette, hogy Mihályi Péter családi cége bruttó 14,4 millió forintot kapott az egészségügy átalakításával kapcsolatos két és fél hónapos tanácsadási tevékenységért, pedig a minisztériumban többszáz jól képzett köztisztviselő dolgozik, akik el tudták volna végezni ezt a munkát.

A Fidesz továbbra is azt tartja, hogy elhibázott a törvényjavaslat, árt a magyar embereknek, ezért minél előbb vissza kell vonni - szögezte le Horváth Zsolt.

Forrás: Fidesz.hu

Szerkesztői jegyzet:

Az elmúlt évben műsorunk is örömmel adot hírt arról: már elérhető a HPV elleni védőoltás. Ahogy a műsorban nyilatkozó szülész-nőgyógyász szakember kifejtette, a szer azoknál a leghatékonyabb, akik még feltehetően nem találkoztak a HPV egyik vállfajával sem. Vagyis: a 9-13éves korosztály az elsődleges "célközönség". Csak éppen a három szuri ára 90 ezer Ft. Akik azt gondolnák, a cost benefit gondos mérlegelésével célszerű volna ezen korosztály részére támogatottá tenni ezt a védőoltást, azok rögtön jelenlegi vezető egészségügyi szakembereink véleményébe ütköznek. Nekik ugyanis nem a későbbi gyógykezelés költségei a mérvadóak - az emberéletről és sorsokról már nem is beszélve - hanem a "most nekünk ne kerüljön lehetőleg semmibe" elve. A saját elképzeléseiket lelkes mosollyal interpretáló miniszterasszony például azt nyilatkozta, ők inkább a gumi óvszerrel kapcsolatos felvilágosításra helyezik a hangsúlyt, mert a méhnyakrák ezzel is megelőzhető.

Igy igaz. Sőt, nem csak a méhnyakrák és a nem kívánt terhesség előzhető meg vele, de bizonyos helyzetekben elengedhetetlen lenne használata az AIDS megelőzése szempontjából.

Anélkül azonban, hogy az igen tisztelt miniszterasszony szexuális életébe belemélyednék, szívesen megkérdezném tőle: állandó, tartós kapcsolatban, esetleg egy életen keresztül szívesen élne-e szexuális életet állandó kondom használata mellett? Mert ad hoc esetekben igen hasznos és nélkülözhetetlen lehet; de több évtizeden keresztül... hadd ne részletezzem a gumi óvszer használatával járó macerát, beleértve az eszköz jellegzetes szagát is.

És akkor, amikor gyereket akarnak, tisztelt asszonyom, akkor hogyan oldják meg egyszerre a HPV elleni óvgumis védekezést is, és az ondó hüvelybe jutását? Bizonyára erre is vannak remek oktató programjai...

Horváth Zsolt sajtótájékoztatója és a fentiekben leírt füstölgésem alapján kitört belőlem az öregedő rocker. Bizony, az. Mert eszembe jutott a Guns N' Roses Civil War c. számának egyik sora:

It feeds the rich while it buries the poor

Szekszárdi Miklós

 

 
< Előző   Következő >




Activon Bőrgyógyászat Cikkek Hírek OEP Prioritási sorrend: széfektől javul a beteg állapota Sclerosis multiplex Szerkesztői cikkek Teszt anyagcserezavar belgyógyászat bőrgyászat bőrgyógyászat cukorbetegség demcsák egészségpolitika felhívás gyógyszerár győgyszerár hirek hírek kórház neurológia nőgyógyászat pszihiátria sclerosis multiplex szenvedélybetegség szerkesztői szte szívügyeink természetgyőgyászat táplálkozás téplálkozás urológia urológus vastagbél vizitdíj életmód életmódi
Diagnózis YouTube Csatorna

Diagnózis a Facebookon

Kiemelt támogatóink:

Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Convention-Travel
Délmagyarország
Szent István Étterem
Szegedi Biológiai Központ