Kezdőoldal arrow Egészségügyi hírek arrow Lehet kísérletezgetni emberi-állati hibridekkel
Lehet kísérletezgetni emberi-állati hibridekkel Nyomtatás E-mail
A brit parlament ülésén a képviselők 336:176 arányban megszavazták, hogy a tudósok kísérleti céllal ember-állat hibrid embriókat hozhassanak létre.

 

A brit parlament alsóháza a 99,9 százalékban emberi génekkel rendelkező citoplazmás hibridek mellett – 63 fős szavazattöbbséggel – az 50 százalékban emberi, 50 százalékban állati géneket hordozó igazi hibridek létrehozását is jóváhagyta. Az embriókat legfeljebb 14 napig hagyhatják életben, és nem szabad őket emberi vagy állati méhbe beültetni.

A kutatók olyan betegségek gyógymódjait remélik megtalálni a hibrid embriók segítségével, mint az Alzheimer- vagy a Parkinson-kór. Az állati petesejt használatát azzal indokolják, hogy kevés emberi petesejt áll rendelkezésükre kísérleti célokra. Edward Leigh konzervatív képviselő azonban figyelmeztetett: az emberi és az állati gének vegyítése túlmegy „a végső határon'. A képviselő szerint a betegeket hiú reménnyel kecsegtetik, miközben a kutatás ismeretlen veszélyeket rejt. „Olyanok vagyunk, mint az aknával játszadozó gyerekek, akik nem is sejtik, mekkora veszélyekkel járhat az, amit csinálnak' – írja a TimesOnline.

[Forrás: OrientPress, Magyar Kurír]
 
< Előző   Következő >




Activon Bőrgyógyászat Cikkek Hírek OEP Prioritási sorrend: széfektől javul a beteg állapota Sclerosis multiplex Szerkesztői cikkek Teszt anyagcserezavar belgyógyászat bőrgyászat bőrgyógyászat cukorbetegség demcsák egészségpolitika felhívás gyógyszerár győgyszerár hirek hírek kórház neurológia nőgyógyászat pszihiátria sclerosis multiplex szenvedélybetegség szerkesztői szte szívügyeink természetgyőgyászat táplálkozás téplálkozás urológia urológus vastagbél vizitdíj életmód életmódi
Diagnózis YouTube Csatorna

Diagnózis a Facebookon

Kiemelt támogatóink:

Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Convention-Travel
Délmagyarország
Szent István Étterem
Szegedi Biológiai Központ