Az emberi viselkedéssel, magatartással, életstílussal foglalkozó szakemberek, tudományos gondolkodók körében elfogadott az a vélekedés, hogy az egészségmagatartás az egyik legnehezebben változtatható viselkedési terület. Ugyanakkor, a kutatásokból kiderült, nem reménytelen kezdeményezés. Az emberek megfelelően kiválasztott kommunikációval, megfelelő csatornákon elérhetőek, s ha lassan is, de ráébreszthetők arra, hogy az egészségről ideje másképp gondolkodni, mint ’betegség-hiányról’ – derül ki azokból a tanulmányokból, amelyeket a Médiaunió* partnereként készített a Szonda Ipsos.

Az egészség fogalma maga is megérdemel egy kis kitérőt. A jelenség egyfelől megközelíthető abból a – medikalizációs – nézőpontból, amely szerint az egészség a betegség hiánya, illetve oldjunk meg lehetőleg minden bajt akkor, ha jelentkezik, gyógyszerekkel, orvosi kezeléssel. Ennek a szemléletmódnak nagy hátránya az utólagos működése, illetve jelentős társadalmi – anyagi és nem-anyagi – befektetési vonzata. A másik közelítés szerint az egészség fizikai-mentális-szociális jólétet is jelent, nemcsak a betegség hiányát, ezt a közelítést támogatja egyébként a WHO új egészség-fogalma is, melyet az Ottawai Chartában fogalmazott meg. Eszerint „az egészség olyan állapot, melyet jellemez az anatómiai integritás, a teljesítményre való képesség, a személyes értékek, a családi munka és közösségi szerep, a fizikai, biológiai és társadalmi stresszel való megküzdés képessége, a jóllét érzése, továbbá a betegség és a korai halál rizikóitól való mentesség.” (WHO, 1986)
Ha eltekintünk attól, hogy az utóbbi „egészségmodell’ szemléletében is jobban támogatja a fenntarthatóságot mind egyéni, mind társas szinteken, azt semmiképp nem hanyagolhatjuk el, hogy a modern társadalmaknak a költségvetését az egészségügyi kiadások rendkívüli és egyre jelentősebb mértékben megterhelik. Egyéni szinten ugyanez elmondható: az embereket egyre jelentősebb mértékben terhelik az egészségügyi kiadások, így a megfelelő életmód, a megelőzés az egyes embereknek is egyre fontosabb lesz. Tehát mind az egyénnek, mind a társadalomnak elemi érdeke a ’betegségmodell’-ről az ’egészségmodell’-re való elmozdulás.

Az intézményesített egészség-gépezet – az Európai Bizottság illetékes szervei, illetve maga az Egészségügyi Biztos is – deklarálta az Európai Uniós egészségpolitikáját meghatározó ’Jó egészséget mindenkinek’ programjában: „Európának határozott lépéseket kell tenni annak elkerülése érdekében, hogy betegségszemléletű legyen az egészségügy. Proaktív, előremutató, hosszú távú megelőző intézkedésekre van szükség, hogy a jó egészséget segítsük”.

Az emberek az Európai Unióban átlagosan jobb egészségnek örvendenek, mint valaha. Ugyanakkor a ’jó egészség’ program még távol áll a realitásoktól. Az Unión keresztül ívelő egészségügyi szakadék azok között, akik ’jó egészségben’ élnek, illetve akik a betegségközpontú egészségszemléletet vallják, egyre szélesedik. A ’jó egészség’ még mindig attól függ, hol lakik valaki, mit dolgozik, és mennyit keres. A szegényebbek, a társadalom perifériáján élők, a kisebbségek inkább a betegségközpontú egészségmagatartással jellemezhetők.

Az életkilátások a férfiakra nézve a kibővített Európai Unióban 64 és 77 év között változik, a tüdőrák gyakoriságában ötszörös a különbség az országok között, a TBC tekintetében a különbség 17-szeres.

Magyarország két helyen is fájdalmasan kiugró negatív rekorder: a 100.000 férfi lakosra eső tüdőrákos megbetegedés, és az öngyilkosságok tekintetében. Mindkét „rekord” szorosan összefügg az életstílussal, illetve ezen belül annak egészséggel összefüggő részével, amely egyértelműen arra hívja fel a figyelmet, hogy jól felépített, megfelelően ’targetált’ kommunikáció segítségével az utókövetéses betegségközpontú szemléletet mindenképp át kell fordítani a ’jó egészség’ szemléletmóddá, a prevenció, és életmódváltás programjává.

Azt is érdemes megnézni, hogy a vezető halálokok a krónikus betegségek közül kerülnek ki (már nem a járványok tizedelik a népességet, mint régen). A világon a WHO kimutatása szerint a halálokok majd 2/3-a vezethető vissza krónikus betegségekre, nálunk még ennél is magasabb az arány, amint ez a KSH 2007-re vonatkozó adataiból kiderül.

Amellett, hogy az életmóddal összefüggésbe hozható halálokok száma igen magas, és az utóbbi évtizedekben radikálisan nőtt, egy másik jelenség is figyelmet érdemel. Az emberek – a Szonda Ipsos kutatásai alapján – az egészségi állapotuk szempontjából egyre jobb helyzetben látják saját magukat. Egy 2004-es kutatásban 26%-nyian, míg 2008-ban mindössze 17%-nyian találják rossznak vagy nagyon rossznak a saját egészségi állapotukat. Ugyanakkor, 2004-ben a kérdezettek 35%-a, 2008-ban már a kérdezettek a 46%-a találja nagyon jónak, vagy jónak az egészségi állapotát.

A kutatásokban a megkérdezettek úgy gondolták, hogy a magyarok nincsenek túl jó általános egészségi állapotban, de az is kiderült, hogy a magyar felnőtt lakosság 34%-a saját bevallása szerint szinte semmit nem tud tenni egészségi állapota javítása érdekében.

A 18-29 évesek közül az átlagosnál lényegesen többen vannak, akik úgy érzik, mindent vagy nagyon sokat tehetnek egészségük érdekében. A 30-39 évesek és a 40-49 évesek is jellemzően azt válaszolják, hogy sokat tehetnek egészségügyi állapotuk megőrzése, javítása érdekében. Minél magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik valaki, minél magasabb jövedelmű és kedvezőbb vagyoni helyzetű családban, minél nagyobb településen él, annál inkább érzi úgy, hogy sokat tehet egészsége megőrzése végett.

Az egészség megőrzése, fenntartása érdekében legtöbben egészségesen próbálnak táplálkozni (43% említi), sportolnak (36% említi), vagy kerülik a káros szokásokat (16% említi). Az egészségkommunikáció azért kiemelkedő jelentőségű, mert egyfelől – az egészségügyi statisztikai adatok szerint – nem vagyunk jó egészségi állapotban, másfelől a relatíve javuló általános egészség inkább köszönhető a tágabb időhorizontot tekintve javuló egészségügyi ellátásnak, az egyre korszerűbb gyógyszereknek, kezeléseknek, mint az életmód átalakításának. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy mindenki tud valamit tenni a saját egészségéért, ha kimozdul a passzivitásból, és a felelősség-áthárító gondolkodásból.

Az egészséggel kapcsolatos attitűdöket több kvalitatív kutatásban is vizsgálta a Szonda Ipsos. Általános eredmény volt, hogy az embereknek sajnos csak kisebb hányada számára fogalmazódik meg az egészség holisztikus módon, ők főképp a nők közül kerülnek ki.

Az egészséggel kapcsolatos attitűd megváltoztatása célként tűzhető ki. Egyfelől a gyenge egyéni attitűdök terén, másfelől a betegségmodellről az egészségmodellre áttéréssel: gyógyítóból az egészségmegőrzés szemléletére, erről pedig a megelőzésre, életmódváltásra. Az elsajátítás is, és az attitűd megváltoztatása is egyéni szinten a személyes nyitottság, figyelem, érdeklődés, motiváció és képességek függvénye. Az attitűdváltoztatás csak akkor lehetséges, ha az egyén hajlandó komolyabb erőfeszítésre, az irányába küldött információk alaposabb feldolgozására, és arra, hogy a kapott ajánlásokat beépítse saját gondolkodásába, viselkedésébe. „Az egészséggel kapcsolatos attitűd megváltoztatása nem agy aktus, vagy esemény eredménye, hanem kitartóan kell gyakorolni.” (Albert Bandura, 2005)