Nyolc óra egy emberélet Nyomtatás E-mail
Közel 25 ezer ember hal meg Magyarországon évente hirtelen szívmegállásban, noha egy nyolc órás elsősegélynyújtó képzéssel el lehet sajátítani a komplex újraélesztéshez szükséges ismereteket, mely jelentősen csökkentené ezt a számot - tudtuk meg Magyar Vöröskereszttől. Jelenleg Budapesten az elmúlt öt évet figyelembe véve a karitatív szervezet adatai alapján 250-en rendelkeznek ilyen típusú ismeretekkel.

„A megrendítően magas hirtelen szívmegállás miatti halálozási szám okán a Magyar Vöröskereszt fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet az elsősegélynyújtás ismeretének szerepére” – mondta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezetének igazgatóhelyettese. „A halálozási arány csökkentésére speciális elsősegélynyújtó tanfolyamokat indítottunk, ahol megtanulható az újraélesztés technikája, illetve elkezdünk egy olyan programot is, amelynek célja, hogy félautomata defibrillátorokat helyezhessünk ki forgalmas csomópontokhoz.”

Hazánkban évente 20-25 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállásban, ez naponta átlagosan 60-70 embert jelent. A betegek 20-30 százaléka nyilvános helyen lesz rosszul, túlélési esélyeik ez esetben nem túl kecsegtetők, hiszen újraélesztésükre az első tíz percben van a legnagyobb esély. A hirtelen szívhalál hátterében az esetek többségében (70 százalék) a kamrai ritmuszavar, az úgynevezett kamrafibrilláció áll. Az újraélesztés sikerét a gyors felismerés, hamar megkezdett újraélesztés, illetve a minél gyorsabban rendelkezésre álló defibrillátor készülék jelenti. Ugyanis a leggyakoribb keringés-megállási forma, a kamrafibrilláció néhány percen belül leadott elektromos ütéssel megállítható.

„Ezért tartjuk fontosnak, hogy felhívjuk a figyelmét mindenkinek arra, hogy nagyon sok múlik rajtunk, hogy életben tartsunk valakit a mentők kiérkezéséig” – tette hozzá Kardos István. Jelenleg Budapesten az elmúlt öt évben a Magyar Vöröskereszt által szervezett tanfolyamokon alig 250 fő végezte el azt a csupán nyolc órás tanfolyamot, amely biztos ismereteket nyújthat az újraélesztéshez. Ez az arány, ha a fővárosban élők számát nézzük igen csekélynek mondható. „Az elsősegélynyújtás célja az, hogy az orvos kiérkezéséig a helyszínen lévő személy a beteget életben tartsa, stabilizálja állapotát, enyhítse fájdalmát. A Magyar Vöröskereszt most július végén is induló tanfolyamain megtanulhatják az érdeklődők, mit kell tenni hirtelen rosszullét, szívmegállás esetén, vagy elsajátíthatják a komplex újraélesztés technikáját” – nyilatkozta Kardos István.

A Magyar Vöröskereszt az elsősegélynyújtó ismeretek népszerűsítésén túl megkezdte a félautomata defibrillátorokat és azok használatát is közelebb vinni az emberekhez, így indít egy programot, amelynek célja, hogy kihelyezzenek defibrillátorokat a leginkább forgalmas tereken, közösségi helyeken. „A félautomata defibrillátor készülék jelenleg szinte csak a szakellátás eszköztárában van jelen, pedig használatát elsajátítani nagyon egyszerű feladat. A készülék nagy segítséget tud nyújtani abban, hogy megfelelő képzettséggel rendelkező elsősegélynyújtó nyilvános helyen életben tudjon valakit tartani, állapotát stabilizálja a mentők vagy az orvos kiérkezéséig” – mondta Kardos István.

[Forrás: OientPress]
 
< Előző   Következő >




Activon Bőrgyógyászat Cikkek Hírek OEP Prioritási sorrend: széfektől javul a beteg állapota Sclerosis multiplex Szerkesztői cikkek Teszt anyagcserezavar belgyógyászat bőrgyászat bőrgyógyászat cukorbetegség demcsák egészségpolitika felhívás gyógyszerár győgyszerár hirek hírek kórház neurológia nőgyógyászat pszihiátria sclerosis multiplex szenvedélybetegség szerkesztői szte szívügyeink természetgyőgyászat táplálkozás téplálkozás urológia urológus vastagbél vizitdíj életmód életmódi
Diagnózis YouTube Csatorna

Diagnózis a Facebookon

Kiemelt támogatóink:

Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Convention-Travel
Délmagyarország
Szent István Étterem
Szegedi Biológiai Központ