Szomorú, de igaz... - Diagnózis - Regionális Egészségügyi Magazin

Ma 2012. május 22., kedd Júlia, Rita napja van. Holnap Dezső napja lesz.

Bejelentkezés

Archívum

Kezdőoldal

Tisztelt látogatók!

Honlapunkon a Diagnózis c. televíziós regionális egészségügyi magazin adásait tekinthetik meg. A műsor új adással két hetenként jelentkezik. Oldalunkon azonban találhatnak további egészségügyi témájú cikkeket, betegtájékoztató videókat, híreket, szakrendeléseket, sőt, Németh György karikatúrista rajzos betegtájékoztatását is. Megtekinthetik műsorunk történetét, célkitűzését, eredményeit. Kellemes időtöltést kívánnak Önöknek a „Diagnózis” munkatársai.

Szomorú, de igaz...

A hajléktalanok problémájára a jószívű és szociálisan minden bizonnyal érzékeny társadalom általában az első komolyabb hideghullám hajnalán kezd felfigyelni. Ez a figyelem erősödik az első kihűléses homeless haláloknál és karácsony előtt éri el a csúcspontját, amikor az átlag polgár a meleg szobák fenyő és kalács illatában a szeretet túlcsordult érzéseiben valamit elkezd érezni.

Azt, hogy a fűtött szoba falain kívül is van élet, ahol sötét van, hideg, kosz és éhezés.Ez a sivár és nyomorúságos világ az élet partra vetett hajótöröttjeié, az aszfaltlovagoké. Öltözetük, gondatlan kinézetük és áporodott szaguk messze taszítja tőlük az ilyen irányú devianciától mentes embereket, akik meg vannak győződve arról, ők sosem lesznek kitéve a hajléktalan élet viszonytagságainak, mert kezükben tartják és irányítják sorsukat. Pedig az ember sorsát a saját akarata és az őt körülvevő, az akaratától független és randomizációszerű történések kiszámíthatatlan korrelációja adja. A homelessek persze tudják, érzik ezt,büdös és rongyos ruhájuk alatt a bőrükbe égetve viselik a társadalmi megvetést és általában kétféleképp reagálnak rá. Dacosan és dühösen, impertinens erőszakossággal és frusztráltsággal ők is kizárják magukból a "rendes" emberek társadalmát és szembehelyezkednek az őket kivető világgal; vagy lehorgasztott fejjel járják a maguk útján,hátra sem nézve,mert bukott ember nem tekinget vissza. Úgyis tudja, hogy nyomában a balsors. Szóval karácsony tájékán, amikor a hideg levegőben a képzelet kipirult arcú,mosolygós angyalkái kelnek szárnyra, az elégedett arcvonások egy kicsit megereszkednek és az embereknek eszébe jutnak azok,akiket nem az angyalok szeretete,hanem a tablettás bor melegít. Minél gyakrabban csap át ez az átmeneti melegség a fal tövében a megfagyásra, annál inkább úgy érzik az emberek: tenni kellene valamit ... És tesznek is. Meleg ételt,forró teát,ruhákat,takarókat osztogatnak, átmeneti szállásokat,éjjeli menedéket próbálnak teremteni azoknak, akik már nem tudják,milyen is a családi körben belélegzett töltött káposzta illata. Aztán elmúlik a karácsony, jön a január, s bár a hidegek még tovább turkálják fagyos ujjaikkal a rongyos ruhákat, a figyelem kezd lanyhulni. Január,február,itt a nyár ... és a szociális védőhálón keletkezett óriási lyukak befoldozása újra várat magára, ki tudja,meddig,de legkésőbb a következő karácsony közeledtéig, amikor a jó emberek úgy érzik, valami jót kell tenniük, hogy az Úr, meglátva üres lelküket, megkönyörüljön rajtuk és beengedje őket azoknak a paradicsomába,akik a saját képmutatásuk rabszolgái. Addig azonban még hosszú,szerencsére egyre melegedő napok,hetek,hónapok váltják egymást és a nyári kánikulában erőre kapó ápolatlanság bűze ismét megacélozza az öntudatot: hogyan is tudnak ezek így élni ... én biztosan soha nem tenném.

Pedig, csak egy a biztos:soha ne mondd, hogy soha; mert sosem tudhatod, nem te leszel-e az, akire legközelebb rászámolnak. S a padlón fekve a világ egészen más perspektívát nyújt,mint amikor még egyenesen álltál.

Sz.M.