Itthon a reszketéssé fajuló pánikrohamok mindennapos vendéggé váltak ; utcára csak nagy erőfeszítések árán merészkedtem. Tereken és emberek között iszonyatosan szédültem, szívritmusom időnként ok nélkül felgyorsult, állandóan gyöngének éreztem magam. Fizikai teljesítményem a korábbihoz képest jelentősen visszaesett. Közérzetem, ha éppen véletlenül nem éreztem magam rosszul, akkor is pocsék volt. Sokat aludtam napközben is, részben az ónos fáradtságtól, részben a saját tudati állapotomtól való átmeneti megszabadulás egyetlen lehetőségeként. Tudtam, hogy ebből a pszichés hullámvölgyből önerőből nem tudok kikerülni, ezért kértem, utaljanak be pszichiátriai kezelésre. Kérésem az azóta már nyugdíjba vonult üzemorvosnőnél nem talált valami pozitív fogadtatásra: - Mit akar maga a ködös pszichiáterektől? – kérdezte. – Csak akarnia kell, és meg fog gyógyulni! – biztatott, talán több jóakarattal, mint pszichológiához való hozzáértéssel. Inkább magánemberként, mint hivatalosan vívóbarátaim apjához, az azóta rehabilitációs intézetet vezető pszichiáterhez fordultam segítségért. Az üzemorvos és az eset előtt érthetetlenül álló munkáltatóm, valamint közvetlen munkatársaim belenyugodtak a megváltoztathatatlanba és félig-meddig „sárga cédulásként” kezeltek.

Három hónapig voltam táppénzen. A pszichoterápia gyakorlatilag a megnyugtatásomból állt, aminek fő motívumait a következők képezték: Átmenetileg fogadjam el a fizikai és lelki állapotomat, önmagamat olyannak, amilyen vagyok. Bízzam magamat a szakemberekre, - jelen esetben a pszichiáterekre - akik segítenek megoldani a pszichés problémámat, illetve a pszichoszomatikus panaszaim enyhítését. Próbáljak meg megnyugodni, hogy jelenleg nincs sclerosis multiplexem.

Hát, nem volt könnyű. Ha éppen nem a pszichés állapotom súlyosbodásától és mentális képességeim hanyatlásától féltem, akkor újra eltöltött a komor gyanakvás: beszélhetnek az orvosok, amit akarnak, nekem sclerosis multiplexem van. Ha ezek nem jelentkeztek, akkor mellkasi szorításom, szapora pulzusom miatt gyanakodtam szív-érrendszeri megbetegedésre. Szédüléseim, jobb oldali látászavarom nem sokat javultak. Szóval olyan színes testi-lelki tünetekkel büszkélkedhettem, ami a szivárvány minden színét reprezentálta a neurológiai, pszichiátriai palettán.