Hazaérve újra felkerestem vívó barátaim apját, aki átnézte a szanatóriumban kapott zárójelentésemet és azt mondta:

„ - Próbáljon meg visszatérni a sportoláshoz. Persze ne bolond módjára, csak fokozatosan, lassan…”

Először el voltam képedve az ötlettől. Én? Vívni? Amikor örülök, ha éppen nem szédülök? Aztán csak rászántam magam. Emlékszem, első alkalommal egy ötös asszót tudtam levívni és hazafele úgy mentem, mint aki részeg. Mégis hihetetlen boldogságot éreztem. Attól a naptól fogva újra elkezdtem rendszeresen sportolni. Az első fél – egy évben persze ez aligha volt sportnak nevezhető, de az állóképességem fokozatosan javult. Heti két, esetleg három alkalommal jártam le edzésre, de nem értem be ennyivel. Ugyancsak heti három alkalommal jártam úszni is, alkalmanként 2000 métert. Az első km-t teljes erőbedobással, a második ezer métert csak levezetésnek. Emlékeznek még rá, mit írtam az előző részben? Ezer métert mellúszásban 45-50 perc alatt tudtam megtenni és rendszerint 200 méter után már rosszullétet, pánikot éreztem. 1988 végén, 1989 elején már 35 percen belül teljesítettem ezt a távot, és 1991 -re már rendszeresen 24-25 percen belül voltam. 1989 tavaszán újra elkezdtem a versenyszerű vívást. Kezdetnek újra bejutottam a harmadosztályba, majd 1990-től sorozatban első-harmadik helyezéseket értem el a körzeti és területi versenyeken. 1991-ben egyéniben felkerültem a másodosztályba és tagja voltam 1992-ben Szeged város kardcsapatának, amelyik 18 év szünet után velünk, velem jutott be a csapat OB I-be. Ezek a sikerek hihetetlen nagy tartást adtak. Látászavarom nagyjából rendeződött.
Bár az egészségi állapotom korántsem volt kielégítő, hiszen rengeteget voltam rosszul és nagyon sokat szédültem, össze sem lehetett hasonlítani a fizikai állapotomat még a fiatalabb éveimmel sem. Mivel nyáron a vívóedzés szünetelt, feljártam a töltésre futni. A kezdeti időszak iszonyú volt. Két-három km-es futás után sokszor úgy éreztem, ahogy tántorogtam lefele a töltésoldalon, ezt nem élem túl… Hát tévedtem. Nagyon sok ijesztő rosszullét árán 1990-től alkalmanként tízezer métert tudtam futni. Aztán a fizikai megerőltetés kiváltotta rosszullétek kezdtek elmaradni, és 1991 nyarán már hetente rendszeresen három alkalommal lefutottam a tíz km-t. Emellett 3-4 alkalommal jártam úszni.
Télen az úszás maradt, csak a futást váltotta fel a rendszeres vívóedzés. A rendszeres mozgás komoly testsúlycsökkenést eredményezett, ami tovább javította a közérzetemet: az eredeti 78-80 kg-os súlyomról 65-69 kg-ra fogytam le, ami aztán egészen 2000-ig 69-70 kg-ra állt be.