A lumbálpunkción a reggeli nagyvizit után átestem. Itt szerencsére kíméletesek, de őszinték voltak velem. Másnap már tudtam az eredményt és felvázolták a kilátásaimat. Megértettem, hogy ezzel meg kell tanulnom együtt élnem; az idegrendszeremben zajlódó folyamatokat nem tudom futással, úszással vagy vívással megállítani. Ha okosan osztom be az erőmet, szemléletet változtatok, kis szerencsével súlyosabb mozgáskorlátozottság nélkül leélhetem az életemet.
Mint orvosnak és mint embernek egyaránt örök hálával tartozom kezelőorvosomnak, Bencsik Krisztinának, aki azzal is törődött, hogy betegeinek „lelke” is van. Felvételemtől kezdve a klinikáról történő elbocsátásig nagyon sokat beszélgetett velem és nagyon sok tanáccsal látott el. Az ő javaslatára hagytam ott rokkantnyugdíjasként a vasutat és kezdtem el önálló munkaként a televíziózást. Feleségemen kívül ő biztatott a legjobban, hogy az új munkához szükséges média szakot végezzem el, szerezzek új diplomát. Vele, mint riportalannyal tanultam meg a gyakorlatban az egészségügyi interjúk kérdezési technikáját. A helyi televíziónál először riportokat készítettem, majd beletanultam a műsorvezetésbe, műsorszerkesztésbe.
1998 március 8-án indult el az azóta is sikeres egészségügyi magazinom, a „Diagnózis”. Ebben a műsorban nagyon sokat dolgoztunk együtt Bencsik doktornővel, Vécsei professzor úrral a sclerosis multiplexes betegek kezelésében mutatkozó példátlan egészségügyi diszkrimináció ellen. Azokban az években ugyanis a betegség előrehaladását csökkentő immunmoduláns szerek általános alkalmazását a költségvetés nem akarta biztosítani; különösen nagy viták folytak a Copaxone törzskönyvezése és bevezetése körül. Így a rászoruló betegek 70%-a úgynevezett várólistán volt… A folyamatos médiaháború és a lobbyzás végül elérte célját: a várólista fokozatosan felszámolásra került.
A televíziózás mellett kisebb intenzitással ugyan, de folytattam a sportolást: nem versenyszerűen, kevesebb alkalommal, de jártam vívni és hetente két alkalommal úszni. Aztán 1998 decemberében utolért a baj: beépített szekrény szétszedése közben eltörtem a jobb kezem kisujját, amit meg is kellett operálni. Emiatt nem tudtam se vívni, se úszni járni; régi, organikus eredetű pszichés zavaraim is felerősödtek, szorongásos rohamaim, rosszulléteim voltak és nagyon lehangolttá váltam. Az eredmény nem maradt el: 1999 március végére kialakult schubom miatt életemben először részesültem steroid kezelésben. A kezelés után – részben a mozgásszegényebbé vált életmódom miatt – felszedtem öt kg-ot. Részben az állapotom kívülálló számára alig-alig érzékelhető finom romlása, részben az önsajnálat és állandó önmegfigyelés, a rosszabbodástól való félelem miatt mozgásterem és tudatom beszűkült, egyre ritkábban jártam úszni, vívni, futni. A napi munkán kívül egyre nehezebben szántam rá magam az itthonról való kimozdulásra. Mit szépítsem: kezdtem ismét fenékkel állni az életem felé.