2019. március 4-i adás
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • +36 30 426 9521
  • Olyan témákat elevenítünk fel, melyekkel korábbi adásainkban foglalkoztunk. Ennek apropója pedig, hogy a Szegedi Akadémiai Bizottság Médiapályázatán a mozgókép kategóriában két díjat is elhoztunk.
  • Egy olyan fejlesztést is bemutatunk, mely megkönnyítheti a gyógyszerrezisztencia felismerését akár már egy egyszerű vérvétellel. A Szegedi Akadémiai Bizottság éves közgyűlésén nemcsak értékelték 2018-at és előrenéztek 2019-re, hanem átadták a Médiadíjakat is. Erre az elismerésre olyan újságírók pályázhattak, akik a régió tudományos eredményeit mutatták be saját eszközeikkel. Mozgókép kategóriában kollégám és én hoztuk el az első és a harmadik díjat két olyan filmmel, amely a Diagnózisban jelent meg. Karajkó-Németh Marietta a stroke-ról forgatott, míg Márok Tamás egy különleges agyműtétről. Most azokat hívtuk meg stúdióba, akik nélkül ezek a filmek nem jöhettek volna létre. Vécsei László, a Neurológiai Klinika vezetője és Kiss Dávid idegsebész a vendégünk. A Parkinson-kór kezelésére eddig is ültettek elektródákat az agyba, de a célzást ezúttal egy külső képalkotó berendezés segítségével végezték. Kelet-Közép Európában ezt a technológiát csak Olomucben (Olmücben) használják még.
  • Ma egyre több kutatás foglalkozik a szervezet gyógyszerekkel szembeni ellenállásával. A korábban szegedi székhelyű MDQuest például azt vizsgálja, hogy egy egyszerű vérvizsgálatból megállapítható-e a multidrog-rezisztencia. Azaz érdemes-e egyáltalán egy reumás vagy leukémiás betegeknél elkezdeni a gyógyszeres terápiát vagy sem. Bár egyelőre még csak tesztüzemben alkalmazzák a módszert, a jövő azonban az, hogy ezt a klinikán is vizsgálják. Termékük tavaly bekerült a Top 10 Legérdekesebb Magyar Innováció közé.
  • A genetika a ritka betegségek kiküszöbölésében is egyre jelentősebb szerepet kap. A legújabb eljárások segítségével olyan szülőknek is lehet egészséges gyermeke, akik egyébként kockázati csoportba tartoznak. Idén február 24-én Szegeden, a TIK-ben tartották a ritka betegségek magyarországi világnapját. A fő téma most az volt, hogy híd épüljön az egészségügy és a szociális ellátás között, hiszen a több mint 700.000 hazai ritka beteg 94 %-a még nem gyógyítható, ezért esetükben a szociálisügyi ellátás tud cselekedni.